Miért nem vagy fészbukon? Már anyád is fönt van! Tudod, micsoda érzés napi ezer lájkot nyomni!? Tudod, milyen lélekemelő bejelölni olyan embereket, akiknek nemhogy az ismerőse nem vagy, de még az utcán se köszönsz!? Jaj és a képek! A képeket nagyon szeretem! Föltölthetsz magadról képeket miközben sakál részegen okádsz a Körúton vagy fényképezheted magad félmeztelenül a tükörben, sőt még a haverjaidat is megjelölheted. Van is egy képem, amin Én vagyok elöl, a háttérben meg megjelöltem a Tibit, aki alig látszik, mert éppen cigit tekert és ezért elbújt. Tök raj!...

Európában a magyar fiatalok töltik a legtöbb időt a közösségi portálok böngészésével. Ez azt jelenti, hogy mi rohadunk a legtöbbet a gép elött azért, hogy kóros exhibicionizmusunkat kiéljük azzal, hogy a szánalmas kis életünk minden mozzanatát megosszuk azokkal, akiket csak ezekről a portálokról ismerünk.

Lehet őrjöngeni azon, hogy a fél társaság már kapott posztot a napiszaron, de ha őszinték akarunk lenni, a fél bagázs oda is való.

És amíg mi önfeledten lájkolgatunk, a portálok tulajdonosai szénné keresik magukat rajtunk. Olyan ez, mint a hitel. A bank nem azért ad kölcsönt, mert az Irgalmas Szamaritánus Klub aranyfokú tagja, hanem mert irdatlan pénzt keres azzal, hogy kölcsönt ad.

Az van, hogy ha nem vagy fészbukon nem is létezel. Minden és mindenki, aki számit tagja ennek a szájber gittegyletnek és ha nem akarsz idetartozni, kapsz egy kommentet csupa kisbetűvel.