Olyan jó érzés manapság magyarnak lenni. Minden reggel ugyanazzal a borús gondolattal kelni, hogy nem tudni, mit hoz a holnap, valamint a reggeli csúcsforgalom közepette órákat késni a belvárosi munkahelyről, ahol ugye nem lehet csak úgy megállni, az ember rohangálhat ki két óránként pénzérméket dobálni a parkolóórába… De ha esetleg a tömegközlekedés szépségeit kívánjuk feltárni reggel hat és nyolc óra között, ugyanebben a katarktikus élményben lehet részünk: a metró tömve, az emberek idegesek, arcuk fáradt, és elhagyatott, az Élet öröme és boldogsága abszolút nem figyelhető meg gesztusaikon.
De miért is örüljenek? – tesszük fel magunknak az ironikus kérdést. A vadkapitalizmus darálója mára már mindenkit elért, és aki becsülettel és tisztességgel szeretné végezni a munkáját, annak bizony szenvednie kell… Nem is keveset. Persze, mondhatnánk, hogy ez mindig is így volt, ezt én el is ismerem akkor, ha lehetősége nyílna relaxálni valahol, valamilyen intézmény által. Csakhogy a mai átlagos magyarnak a megfeszített, és elvárásokkal teli munkája mellett még arra sincs ideje, hogy méltóképpen kipihenje a mindennapi megpróbáltatásokat. Sem pénze.
Ha azonban mégiscsak arra „vetemedne”, hogy a három hónap alatt összespórolt pénzét valamilyen wellness-hétvégére költené mondjuk télen, szembesülhet a magyar adórendszer szépségeivel az adott szolgáltatóegység pénztáránál, ahol a méregdrága jegy, illetve, - ha ne adj’ Isten, megéhezne kedves honfitársunk – a büfé árai szépen visszazökkentik őt a szürke mindennapok szomorú jelenébe.
Ne legyek ilyen egyoldalú? Rendben van. Épül a 4-es metró. Remek. Végre valami új, valami szép, valami jó dolog…lenne, ha nem épülne meg 3 km 6 év alatt belőle. A belefektetett százmilliárdokról nem is beszélve. Aztán természetesen, jó magyar szokás szerint sztrájkoljunk egy keveset, hogy még többet tudjunk lenyúlni, kiperelni a költségekből. A munkások nagy része végül is óradíjban van ott, nem?
Ha már a sztrájknál tartunk, ejtsünk szót a tüntetésekről is egy kicsit. Nemzeti lobogó, árpád-sáv tabu. Túl irredenta, kirekesztő, rasszista, és még sorolhatnám. Érdekes. Mintha nem játszottak volna döntő szerepet hazánk történelmében ezek a jelképek. Ne legyünk rájuk büszkék? Miért? Azért nem lehet, mert egyes radikális csoportok kisajátították maguknak? És? Ha úgy tartja kedvem, nem tehetem majd ki a házam falára, mert a szomszéd, ha meglátja, rögtön feljelent? Igen. Kérem tisztelettel, feljelent. Mert hát ugye, rettenetesen bosszantó a történelem, és annak jelentősége mostanság. Ne is emlékezzünk rá, felejtsük el szépen. Kapitalizmus van, habzsoljuk az életet, ez kell a világnak, hát olvadjunk bele szépen mi is a múltnélküliségbe, dobjuk el a több, mint 1000 év büszke hőseinek emlékeit.
Olyan jó érzés manapság magyarnak lenni. Néha el is felejtem, mennyire…
