Szabadság. Érdekes egy fogalom. Létezik egyáltalán? Tudom, rengeteg neves professzor, filozófus foglalkozott már a témakörrel, és még ki tudja, hányan választják ezt a fogalmat és annak jelentéstartományát múzsájukként. Nekem, személy szerint nem célom felállítani/megcáfolni bármilyen tézist/antitézist, csupán csak laikus, egyszerű emberként virtuális papírra szeretném vetni szerény gondolataimat.

Húsz évvel ezelőtt, a kommunizmus utolsó megmaradt bástyáit végleg ledöntve mindenki meg volt győződve, hogy itt van végre az, amit nagyanyáinknak egy emberöltő alatt nem állt módukban megtapasztalni. Már maga ez a gondolat is rémisztő... Vagy mégsem?

Hiszen mi a szabadság? Mikor vagy Te szabad? Lehetsz egyáltalán? Foglalkozik ezzel valaki is? Vagy csak elhiszed, hogy szabad vagy? Itt szeretném leszögezni, hogy ezeket a kérdéseket nem politikai, vagy fantazmagórikus (Pl. Mátrix) indíttatásból vetettem fel, amiket mondani szeretnék, csak a saját, pillanatnyi elmélkedéseim szüleményei.

Tehát visszatérve: mi lehet a szabadság? Szabadság az, mikor független vagy? Mindentől és mindenkitől? Sokan állítják ezt, de nem teljesen értem, hogy miért. A függetlenség egyenlő szabadság? A mai világ ezt sugallja, igen. De tényleg? Gondolkodjunk ezen egy kicsit. Nem gerjeszt félelmet Bennetek az, hogy bármit megtehetsz? Nincs viszonyítási alap, mihez igazodtok? Semmihez? És ettől valaki boldog? Ha nincs alfa, nincs omega sem.

Most jöhetnék még egy pár közhellyel, elnézést is kérek, ha most valaki lenézően elmosolyodott magában, mondván: jó, igen, ezt mindenki tudja.

Evezzünk most kicsit a másik oldalra. Ismerek jópár embert, aki azt vallja: a szerelemben szabadok. Hm. Lehet, hogy egy ideig annak érezhetik magukat, de azt nehezen tudom elképzelni, hogy tartósan így is van. Elvégre egy kapcsolat: megalkuvás. A kérdés az, hogy ez a megalkuvás mekkora mértékű. Sérti -e a személyiségedet, vagy sem? Természetesen, ez nagyban függ attól, hogy kit hogy neveltek. Akit gyermekkorától kezdve alárendeltek, mert teszem azt, hierarchikus családi rendszerben nevelkedett, sokkal nagyobb áldozatot fog hozni a kapcsolatért. De jó neki ez? Ettől ő még nem lesz szabad, mert világ életében - ha úgy vesszük -  börtönben nevelkedett. Ha poétikus szóképpel akarnám kifejezni mindezt, azt mondanám: egész életében a szabadság börtönében ingázik, most pedig a szerelem cellájában van. Tehet róla? Nemigen. Tehet ellene? Igen, de csak újabb súlyos, hosszú áldozatok során. Magához képest, persze. De lehet, hogy sikerül.

Ha azonban azt állítjuk, hogy a szerelem börtön, miben más a fentebb említett teljes "függetlenség"? Ott nincsenek korlátok? Megtehetsz bármit? Nem hiszem. Például nem beszélhetsz bárkinek bármiről, mert lehet, hogy az állásodba, vagy a boldogságodba kerül. Pedig elméletileg szabad vagy, azt tehetsz, amit akarsz. Pedig a komor igazság az, hogy korlátolt vagy. Az Élet korlátoz. Akármit is csinálsz.

Akárhonnan nézem, mindig falba ütközünk. A kérdés az, hogy hova találsz vissza. Van -e egy biztos pont ez életedben. Amíg van családod, addig ez nem kérdés. Amíg van...

De ha nem lesz? Barátok? Halogatásnak jó, egyfajta pillanatnyi lélek-ürítés gyanánt, amíg egy tivornyázás alkalmával elfelejted a gondokat. De aztán?

Érdekes. Érdekes, hogy mindenki másban látja a szabadságot. Talán ez is a megoldás, a végső válasz. Szubjektív szabadságok léteznek. Mindenkinek más.

Viszont ha nem ismersz alternatívákat, bár nem vagy szabad és választásod sincs, mégis élhetsz boldogan. Hiszen az neked a szabadság. Lásd a kommunista propaganda győzelme a rengeteg ember felett anno.

Döntsd el, Neked melyik szabadság éri meg. Ne akarj utánozni senkit. Csak magadnak okozol felesleges csalódásokat. Nekem ez a végső megoldásom.

És Neked?