II. rész, amelyben a főhős szóba elegyedik

- Nos tehát, Gottdampf barátom, minden a tökéletességre törekszik. Láttál-é már kavicsot a folyóból? Csiszolódik, mintha a feladata lenne egy gömbformátum elérése. Mégpedig tudod-e, mely a legtökéletesebb formátum?

- A gömb.

- Bizony, barátom. Ez okos gondolat.

- És Gottfried, mondd, mi ez a hajlandóság?

- Kedves barátom, ezt elbeszélni nem ide tartozik. Jobb’ szeretnék társaságodban a szubsztanciákról elmélkedni. Istenről, a legmagasabb rendű szubsztanciáról, s a legalacsonyabbakról, a csupasz kis részekről. Merthogy minden létező dolog egyszerre van, és bír erővel. Ezen erők hatása alakítja magát a létezőt. E két szempont kettéválaszthatatlanul egybekapcsolódik! De várj, nevezzük ezen szubsztanciákat inkább monaszoknak! Másképp beleakadna a nyelvem.

- Monász? De hát ez miféle szó?

- Ez, Gottdampf, egy görög kifejezés. Azt jelenti, minden, ami kaján élvezetet nyújt.

- Valóban? Csakugyan tetszik nékem ez a filozófia!

- Csak tréfa volt. A monász tulajdonképpen oszthatatlan egész. Apró kis darabkája a létnek, ahogyan Leukipposznál valák az atomok. Egyszerű szubsztancia, az összetett dolgok alkotói. Csakhogy a monászok a létező szellemi egységei.

Ugyebár többször felvetettem, hogy ha geometrikus viszonylatban a pontok a legapróbb, bizonyításra nem szoruló egységek, ezen axiómát miért ne alkalmazhatnók az Isten által teremtett világra? Hiszen ezen kis darabkák hatásainak összegsége okozza az anyagot és formát!

- Ez mind roppant érdekes, amit mondasz, kedves barátom, ám mégsem szép tőled, hogy az imént így átráztál!

- Sajnálattal hallom, hogy szavaim bántó jellegűre sikeredtek. Vigasztalásul előadom néked azt, miképpen tengetik életük a monaszok, az relatív térben és időben.

S rákezdett.

- Minden monász egyúttal lélek is meg test is, melynek elsődleges minősége az önállóság, öntevékenység és passzivitás. Nincsenek ablakaik, amelyen át valami beléjük hatolhat, vagy eltávozhat belőlük. Ezen darabkák nem csacsognak egymással folyvást, ebben különböztethetők még az atomoktól. Tudnak a világról, mégis magányosak, mint az út széli fa csonkja, a Friedrich Strassén, mely, évgyűrűi alapján valahogy 24 évet állhatott.

- Gottfried, miért volt érdekes ezt megjegyezned?

- Sejtelmem sincs. Természettudományos érdeklődésemnek adtam így hangot. Na de ne szakíts félbe minduntalan efféle csekélységekkel, kérlek!

- Megint bántol…

- Sajnálattal hallom. Ha elmondtam, kárpótollak érte.

   Nos, úgyszólván mindegyik monász egy külön kis rendje a létezésnek. A Teremtőtől elnyert, eltérő szintekkel, bensőjükben a teremtés tervrajzának különböző részletezettségű, miniatűr kiadványaival. Mindegyik egy önálló kis mikrokozmosz, barátom. Függetlenek, önálló kis tér-idők. És ezek ott vannak benned, bennem, a csonka fában, és a kutyád szőrében, amely most oly hálásan csöpögteti nyálát vadonatúj bőrpapucsomra.

- Sajnálom, Gottfried. – azzal elküldte az ebet.

- Barátom, a forma alakítói ők! Nincs azonban két egyforma darabka. És mivel végtelen sok monász létezik, végtelen a sokféleségük is! Az imént említett geometriai analógiámat továbbvíve mégis azt kell mondjam, nem tökéletesen azonosíthatóak a pontokkal. Ezeknek belső szerkezetük van, ahogy mondtam, Gottdampf!

- Ezen belső szerkezetet nevezted úgy másfél minutával ezelőtt térképeknek?

- Éleslátásodért szeretlek, barátom, no meg az ügyes kérdezésedért. Ezen felül finomakat sütsz is. Szóval, bizony, pontosan ezen belső kis térképek – úgy mondtam, tervrajzok –, amikről itt szót ejtenem illett.

   Továbbá, ha már így mondandóm közé keveredett, elmondom néked: a monászok éppúgy rendszerbe tömörülnek, mint amiképp nálunk tömöríté az embereket rendbe a vagyon vagy a föld vagy a hivatás.

- Hierarchiát feltételezzek ez esetben, tehát?

- Legközelebb cukrot adok érte! Pontosan! S mit gondolsz, mi szegmentálja ezen monászokat, mi tereli belé őket ebbe vagy abba a csoportba?

- A kis térképeik?

- Ez egy kis apróság, kérlek, praliné, oly pompásat mondasz! Mandulás.

   Létraszerű elrendeződésüket belső struktúrájuk okozza. Ezek alapján a legmagasabb szintű, és legrészletezettebb monász maga Isten. Azután, vannak a lelket alkotó, központi monászok, melyek bonyolultságukban csaknem megközelítik a Teremtőt. Legvégső soron pedig a testet alkotó, másodlagos monászok, amik felépítik, és megalkotják az emberek, állatok és növények lélektől mentes, puszta testét.

S bár a monaszok maguk közt nem kommunikálnak, s így lehetetlen lenne összehangolni ezen szinteket (vagyis test és lélek viszonyát), működik egy erő, a világban előre megállapított harmónia, mondhatnók úgy is, harmonia praestabilita. Gyönyörű hangzása van!

- És származik-é bármi előnyünk abból, hogy ily magasrendű monaszok alkotják a lelket?

- Természetesen! Máskülönben, gondolkodtál-e már arról, egy pillangó hogyan fogadja be a világot? Bogárszemével, nyilván. Azonban te, egy ember, képes vagy felismerni az igazságokat.

- Igazság alatt tekintjük azt: Franciaországban abszolutizmus uralkodik, Angliában pedig javában dívik az alkotmányos monarchia? Vagy hogy parókáink csigái milyen mértékben göndörödnek?

- Hogy a te parókád hogyan viselkedik, nem tudhatom, s hogy őszintét szóljak, azt sem láttam eleddig, hogy parókát viselsz. Azonban valamelyest reátapintottál a lényegre: észigazságnak neveztem azt, amely általános érvényű és megfelelő mód tökéletes. Ehhez persze szükség van egyfajta feldolgozásmódra, az agyban, kedves Gottdamph, amit jó úton haladsz elsajátítani. Amennyiben érdekel a matematikai megközelítés, ajánlhatok némi szakirodalmat…