A magyar népdal és népzene a magyar ember lelkének a tükre. A népdalokat, illetve a magyar népzenét, olyan dallamok alkotják, amelyeket a történelmünk során számtalanszor (meg)énekeltek.

Viszonylag rövid történeti áttekintésemben szeretném bemutatni a táncházmozgalom alakulásán át, a magyar népzene és népdal kultúráját, képekkel és videókkal tele tűzdelve. Kellemes utazást kívánok az olvasónak!

A múlt hónapban egyetemünkön járt a Muzsikás együttes nagy múltú hegedűse és énekese Sipos Mihály. Sokat mesélt a táncházmozgalmakról, amelyek 1972-ben alakultak a diktatúra értékrendszere elleni lázadás jegyében. Ahogy telt az idő a zenés és tánc műsorokat elkezdték színpadra is alkalmazni. Kijelenthetjük, hogy új szakma született. Akkortájt vált a táncház a fiatalok kedvelt szórakozási formájává. Megjelentek a népzenekarok, népzenészek, néptáncegyüttesek és népdalénekesek.

Óriási ütemben haladt előre a táncházmozgalom. Megannyi lelkes és életvidám amatőr indult gyűjtögetni, (nép)dalkörök, zenekarok alakultak.
A néptánctáborok egyedülálló lehetőséget adtak arra, hogy az idősebb nemzedéktől személyesen sajátíthassák el a hagyományt és a kultúra értékeit.
Ahogy telt az idő a világ folkloristái számára mintaértékűvé vált a táncház mozgalom. A táncház szót angol szövegekben fordítás nélkül, eredeti írásmóddal (de ékezet nélkül) találhatjuk (Tanchaz).

Az 1990-es évek után újabb változások történtek. Intézményesülni kezdett a táncházmozgalom. Elindultak a népzene iskolák és a néptánc oktatás is bekerült az általános iskolák mindennapjaiba. A budapesti Táncművészeti Főiskolán elindult a néptánc szak. Internetes rádiók, folk magazinok és a táncházakkal foglalkozó weblapok alakultak/indultak útjukra. Ezeket, olyan szakmai rendezvények, versenyek követték, mint például a Néptánc Antológia, Táncháztalálkozó, Szólótáncverseny és a szakmai Minősítő.

A népzene már az 1960-as években megihlette többek között az Illés-együttest. Később az István, a király rockoperára, a Noxra, a Palmettára, és a Dalriada (kezdetekben Echo of Dalriada) zenekarra volt befolyással.

A magyar népzene felhasználási alkalma szerint három csoportba sorolható. Az első csoportban találkozhatunk az alkalomhoz kötött dallamokkal, például a regősénekekkel, betlehelmes énekekkel, lakodalmi dallamokkal, siratókkal és a munkadalokkal. Második körben a táncdallamokkal ismerkedhetünk. A harmadik és egyben utolsó csoportban pedig az alkalomhoz nem kapcsolódó dalokkal, például epikus vagy líria szövegű dalokkal
.
Stílus szerint a strófikus magyar népdalokat két fő csoportra osztjuk. A régi réteg nevezetű csoport került az első helyre. Ehhez a gyűjtőfogalomhoz tartozik minden dallam, amely az 1880-tól induló új stílus előtt keletkezett. Évszázadok dallamkincse tartozik ide. A legrégebbi dallamkincseink a pszalmodizáló és a diatonikus sirató énekek. Az előbb említett két stílus a középkor előtti európai zenei köznyelvből származik. Nyomot hagytak a középkori, illetve az újkori európai zenei divatokhoz köthető historikus énekek, iskolai és egyházi énekek. A 2. csoport pedig az új stílus címet kapta, mivel a 19. századra forradalmian új zenei stílus alakult ki a Kárpát-medencében. Ez a tömb formailag egységes, nagyszámú és szilárd.

Tájegységek szerint négy vagy öt területileg elkülönülő stílust ismerünk. Az öt dialektuson belül további tájegységekre lehet bontani a dallamokat: Dunántúli, Felső-magyarországi, Tiszavidéki vagy alföldi, Erdélyi, Moldvai, amelyet néha az erdélyihez sorolnak
Előadásmódja szerint ebbe három csoportba osztható a magyar népzene: csak énekelt dallamok, énekelt és hangszeren is előadott dallamok, csak hangszeren játszott dallamok.

Az összehasonlító népzenekutatást Bartók és Kodály kezdte el. Az anatóliai törököknél, illetve belső-ázsiai türk népeknél fedezték föl a régi stílusú dallamok párhuzamait. A finnugor népek népzenéje nem áll kapcsolatban a régi stílusú magyarral. A kárpát-medencei illetve az európai népzene sem mutat rokonságot a régi stílusú magyarral.

A legújabb kutatások szerint kínai népzene kutatók mutattak rá a sárig ujgurok, vagy más néven jugarok és a magyarok zenei kapcsolataira. A Kínában élő törkséghez tartozó kis nép zenéje leginkább a régi stílusú magyarral rokon.

Az új stílus a 19. század folyamán alakult ki az Alföldön. Hamar elterjedt és divatossá vált a környező népek körében. Ellentétben a régi stílussal, amely hatás nélkül hagyta a környező népek zenei világát, az új stílusú magyar népzenéből nagyon sokat kölcsönöztek a környező népek. A környező népek is formálták a magyar népzenét, de hatásuk kevésbé jelentős, a magyar népzene megőrizte sajátos ízlésvilágát.

Az alábbi kérdésekre Sebestyén Márta válaszolt egy interjú keretében. A teljes interjú tartalma elérhető Sebestyén Márta hivatalos honlapján.

- Valóban igaz a legenda, hogy már a születése előtt eldőlt a sorsa?

– Igaz, olyannyira, hogy az én életem a legjobb példa arra, a mennyire meghatározóak azok a lelki hatások, amik az embert magzatkorban érik. Az engem érő hatások teljes mértékben a zenéhez kötődtek. Édesanyám népzene főtanszakos hallgató volt a Zeneakadémián, amikor engem hordott, ezért nyilván nem véletlen, hogy a testvéreim közül éppen én születtem meg ilyen elementáris zene utáni vággyal. Egészen kicsi koromtól fogva nagyon érdekeltek a népi hangszerek furcsa hangjai. Állandóan cibáltam édesanyámat, hogy vigyen el olyan helyekre, ahol hallhatók. Tetszett a zene, de a szép színes ruhák is. Állandóan rajzoltam, de az én meséimben a királykisasszony is népviseletbe volt öltöztetve és piros csizmában állt a szénaboglya tetején. Aztán anyukán ének- és zenetanár lett és karvezető, így az életemet teljesen áthatotta a muzsika, a jókedv és a harmónia.

– Hogyan emlékszik vissza első fellépéseire?

– Tulajdonképpen mióta az eszemet tudom, énekelek, de az első nyilvános fellépésem maga Kodály mester előtt volt, ugyanis többek között nekem jutott az a megtiszteltetés, hogy az összes magyar óvodás nevében felköszöntsem őt. A háromszáz gyerek közül tizenketten felmehettünk a lakására, és ott énekeltünk neki, én külön is. Nagyon boldog voltam, mert megölelt, és azt mondta: ha ilyen szépen éneklem a dalokat, akkor érdemes volt azokat megírni. Számomra természetes dolog volt az ének, már az óvodában is sorba állítottam a többi gyereket, és vezényeltem nekik, aztán később is magától értetődő volt, hogy, ha együtt vagyunk, és jó a kedvünk, akkor énekelni kell. Később, középiskolás koromban jöttem rá arra, hogy ez korántsem ilyen egyértelmű mindenkinek.

- A helyzet azóta igen sokat romlott...

– Ma már szinte teljesen leszoktatták a gyerekeket az éneklésről. Az én időmben még öt énekóra volt hetente, ma jó, ha egy van, azt is utálja mindenki, mert alig léteznek igazi csillogó szemű pedagógusok. Ráadásul úgy hallottam, hogy jövőre a gimnáziumokban már egy énekóra se lesz. Ez őrület. Ilyenkor úgy tűnik, fölöslegesen született Magyarországra Kodály Zoltán és Bartók Béla.

A magyar népi hangszerek közül, (most egyet) talán a magyar népzenére a legjellemzőbbet szeretném bemutatni.

Kontrasípos duda, duda, bőrduda, kutyaduda, kecskeduda, csimpolya

A duda több nádnyelves sípot magában foglaló összetett fúvós hangszer, melynek folyamatos levegőpótlásáról egy felfújt tömlő gondoskodik. A Kárpát-medence területére jellemző kontrasípos duda különlegessége, hogy kettős hengeres furatú sípszára van, amely egy prím- és egy kontrasípot foglal magában. Egy bordósípja van, ami állandó, mély kísérőhangot ad a dallamhoz. A magyar duda egynyelvű nádsípokkal működik.

„Teljes lelki élet zene nélkül nincs. Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be.”
     (Kodály Zoltán)