Tegnap ellátogattunk „amywantssugar”-ral a Millenárisban megtekinthető World Press Photo 2010 kiállításra. Mivel maga a kiállítás is vizualitásra épül, nem pedig a felesleges szavakra, ezért igyekszem illusztrálva bemutatni az ott látottakat. A kiállítást nehéz lenne minősíteni. Nyilvánvalóan alkalmazható a „profi”, „jó” és „szép” jelző rá, nem véletlenül kerültek kiállításra ezek a képek, de ennél sokkal beszédesebben sokkolónak, elgondolkodtatónak, megrázónak is lehetne mondani a képeket. Legalábbis egy részüket. Most a teljesség igénye nélkül következzen egy rövidke összefoglaló.

A természetfotók azt nyújtották, amit az ember elvár tőlük - sok zöld és kék szín, különleges pillanatban lencsevégre kapott állatok.

Ebben a kategóriában külön kiemelném, hogy egy magyar fotós, Szentpéteri L. József nyerte el az első díjat, aki a halak szemszögéből örökített meg egy vadászó jégmadarat.

Ez után már a véresebb, háborús képek következtek. Érthető módon ezekre emlékszem a legjobban. Eleinte még egy viszonylag barátságos, sőt, bátran mondhatom vicces képet láttunk: 3 katona látható rajta, egyikük a terepszínű ruhát elfelejtette felvenni, és egy piros pólóban valamint egy rózsaszín, I <3 NY mintás alsónadrágban kémleli a tájat.

Ha viszont tovább nézzük a képeket, kiszúrhatunk egyet, ami mellett talán el is mennénk, ha nem olvasnánk el, mi is látható rajta. A képen egy idősebb hölgy felsegít egy fiatal férfit. Igen ám, csakhogy van valami, ami elsőre nem szúr szemet, ha viszont tudjuk, mit kell nézni, már lehetetlen nem észrevenni. A férfi úgy sérült meg háború közben, hogy a koponyája összezúzódott, és az agya 40%-át el kellett távolítani. Itt fagytam le először. Nem akartam elhinni, hogy ilyen létezik. Pedig létezik. A fénykép a bizonyíték rá.

A másik kép, ami szinte sokk-ként hatott, egy halott kislányt ábrázolt.

Ha a filmekben gyilkolásszák tucatjára az embereket, már fel sem tűnik. Amilyen hatástalanok a filmekben a fentihez hasonló pillanatok, ezen a kiállításon olyan hatásosak voltak. Mivel ezek valódi esetek, valódi emberekkel. Itt nem arról van szó, hogy a filmben meghal a kislány, majd másnap a premieren egy habos-babos ruhában lejt végig a vörösszőnyegen. A kiállítás segített rádöbbenni, hogy valóban mennyire szörnyűek is a háborúk. Ez nem éppen egy szívderítő befejezés, de ennek ellenére mindenkinek ajánlom, hogy október 31-ig látogasson el a Millenárisra, és csodálja meg a képeket. Tanulságos lesz.