Nem tudom, hányan fordultak már hozzátok ilyen kéréssel vagy épp felszólítással, de amikor meghallottam, egy pillanatra lefagytam. Azóta sem tértem magamhoz.

 

Az már eddig is beszédtéma volt, hogy megváltoztak a nemi szerepek. Többek között, hogy micsoda felháborító kérés, hogy egy férfi megfogja a mosogatószivacsot és egy kellemes vacsora után – amit persze a nő főz – elmosogasson. Miután megtudtuk, hogy ez a tevékenység impotenciát okozhat, inkább elmosogatunk helyettük, csak hogy ne kezdjen ki egy izgalmas estét. Már azon se lepődünk meg, hogy egy nőnek kell megtennie az első lépést, sőt udvarolnia a férfinak. De az, hogy nehogy szerelmesek merjünk lenni a barátunkba, ez azért már új dimenziókat nyit meg.

 

A magyar filmgyártók is „eljutottak” odáig, hogy „csak szex és más semmi” jeligével 90 perces vígjátékot készítsenek. Nem mondok sok újat azzal, hogy ez nem csak a mozivásznon működik így.

 

Emberek egymásra találnak örömszerzés céljából, de jó esetben ez egy egyértelmű szituáció. Lehet alkalmi, egyéjszakás kaland, vagy rendszeres szexpartner kapcsolat, viszont itt érzelmekről nem beszélhetünk, csupán a testi gyönyörökről.

 

Nos, megjelent a továbbfejlesztett verzió. Már bemutatjuk a szülőknek az újdonsült barátunkat, eljárunk moziba, bulizni, néha nálunk alszik. De szerelemről szó sincs, hisz az tiltott dolog; a párkapcsolat eme formájában csupán kedvelhetjük egymást. Na de ki milyen „tökéletes” szituációt tud elképzelni ahhoz, hogy a barátja felszólítsa: „Ne szeress belém!”

 

A helyzet nem is olyan különös, mint maga a kérés. Az első randik egyikén, amikor még ismerkedünk egymással, elmeséljük tömören eddigi életünket, előbukkan az ex-párok témakör. Kiderül, hogy az erősebb nemet is érték már csalódások, amitől kialakult a saját kis vára a szíve körül, ami már rég körül van bástyázva. Felmerül hát a kérdés, akkor miért is vagyunk mi most itt kettesben, és mit akarunk egyáltalán egymástól? Járjunk, szórakozzunk, élvezzük egymás társaságát, de én nem engedlek közel magamhoz, hisz akkor védtelen leszek és esélyt adok egy újabb pusztításra. Mintha csak a házassági beszédünket mondanánk; megesket, hogy feltétlenül szóljak neki, ha kezdek beleszeretni, hogy akkor szakítani tudjon velem, mert nem szeretne megbántani.

 

Milyen csupa szív ember az ilyen, nem? Persze, persze megígérünk mindent, mert belegondolva nem is rossz egy olyan kapcsolat, ahol nincs görcsös teljesítési kényszer és szabadnak érezhetjük magunkat. Mégis eljön a pillanat, amikor azon kapod magad, hogy már szereted, de még mindig tagadod saját magad előtt is. Aztán rájön a másik is, és rögtön veszi a nyúlcipőt. Benned pedig megszületik a nagy felismerés: de hisz’ senki sem tudja megérezni a szerelem előtti utolsó pillanatot. Ez nem olyan, mint amikor az anyuka a kisgyerekét szobatisztaságra neveli. A gyereket lehet arra szoktatni, hogy szólj kislányom, ha pisilned kell, mert akkor hozzuk a bilit, be ne pisilj. A szerelem sosem lesz szobatiszta. Az csak jön és elsöpör minden józan gondolatot. Majd amikor számon kéred a gonosz pasitól, hogy tehette ezt veled, miért törte össze a szíved, a válasz oly könnyedén jön: „Hisz én előre szóltam, hogy ne szeress belém, mert azzal én csak fájdalmat okozok neked.” Ezzel részéről el is van intézve a dolog; ő mossa kezeit, sosem hazudott neked, nem zsákbamacskát vettél, így magadra vess, hogy még hiszel a régi, idejétmúlt nagy szerelemben, amiket már csak a fekete-fehér filmekben láthatunk.