Fész, féjsz, fácse, fészbukcsi, fácsebukk... számtalan nevén ismerjük. Szeretjük, nem szeretjük. Harcolunk ellene, aztán elcsábulunk, elvisz az ár. Elöször csak napi egy csekk, aztán kettő, aztán már óránként megnézem mitörténik. Egyedülálló, jaj miért, jaj szegény, kapcsolatban, gratulálok, lájkolja  a képed, ismerősnek jelölt, farmville meghivót küldött, mi az a farmville?! szivecskéd meghivód érkezett, mi van?! Néha azt kivánom be se léptem volna... csak akkor meg kivülálló lennék, nem tudnám az aktuális történeteket... de minek is tudni. A személyes kontakt már úgyis elveszett. Amikor akaratlanul olvasom, hogy a 12 éves tanitványom cigizik és még büszke is rá, hogy osztályfönökit kapott... áhhh, ezt meg kell osztani?? és bele se gondol hogy én is olvashatom.A tanár néni... Ilyen ez. Irunk. Irogatunk. A vakvilágba. Senkit sem érdekel, csak minket. Azt hisszük, hogy fontos. Vagy érdekel mást? Tényleg? És nem csak szenzációszinten? Nem csak "öngyógyitás"? Fontos "vagyok a többieknek" érzés keresés? A tv-t számüztem, a netet nem birom.