Talán nincs is olyan ember, akinek legalább egyszer ne kellett volna csúcsidőben tömegközlekedési járaton szardíniásat játszania (legtöbbünknek pedig mindennapi extrém sport). Mind ismerjük a szituációt, egymás lábát tapossák az emberek mint valami csorda, mindenki helyet akar és lökdösődik. Fiatal suhancok gyorsan lecsapnak az ülőhelyre, az idősek és a nők pedig ácsoroghatnak. Télen pedig a sok réteg hamar kellemetlenül meleggé válik már a harmadik megállónál, mi pedig elég sokat megyünk. A kabátot levenni meg csak úgy lehet, hogyha közelharcba bocsátkozunk a minket körülölelőkkel. A villamos különleges helyet foglal el a szívemben, egyik tömegközlekedés járművet sem utálom úgy, mint a sárga veszedelmet.

A budapesti tömegközlekedés technikai szempontól nem áll éppenséggel a helyzet csúcsán. Szinte minden hétre jut egy busz, ami kigyullad, nincs olyan állomás, ahol a hét valamelyik napján ne lenne lezárva legalább egy mozgólépcső, a metró pedig az ajtókat tudja egyre nehezebben bezárni (itt jegyezném meg, hogy nem javít sokat a helyzeten, amikor vicces kedvű diákok direkt feszegetik). Ráadásul továbbra sem dőlt el, hogy mi lesz a lecserélendő metrók sora. Az Alstrom által gyártott metrók elvileg nem megfelelőek, de a cég továbbra is igyekszik megoldani, hogy a BKV használja őket. Az olyan apró hibák, mint a fék nem feltétlenül tökéletes működése ugyan kit zavar, nem igaz?

Ott vannak még az ellenőrök is, akik megkoronázzák minden utazásunkat. Teljesen megértem az alkalmazásuk szükségességét, csupán azt nem értem, hogy miért nem lehet őket hatékonyan kihasználni? Amennyiben átszáll valaki a Deák Ferenc téren egyik metróról a másikra, akár kétszer is ellenőrökbe botolhat, ami őszintén szólva rendkívül idegesítő. Ráadásul megválogatják, hogy ki az akiktől elkérik a jegyet. Nem láttam még olyan ellenőrt, aki megpróbált volna feltartóztatni egy 2mx2m-es embert, de olyanokat szinte minden nap, akik kipécizik a vizsgára siető diákot, vagy az egyedül közlekedő hölgyeket. Szerencsére az alpári stílus mellett, néha látni segítőkész ellenőröket (akik útbaigazítják a kérdezőket, vagy intenek az utasnak, hogy menjen csak, nem kell ledobni a három táskát, amit éppen cipel), kár, hogy nem ez van többségben.

A legszomorúbb mind közül, talán mégis az utazóközönség. Mindannyian úgymond a rendszer áldozatai vagyunk, az tűnne természetesnek, ha igyekeznénk nem keresztbe tenni egymásnak. Ez azonban nagyon ritkán valósul csak meg. Szerencsére látni még kulturáltan közlekedő utasokat, ám egyre csak fogy a számuk. A mozgólépcsőn eredetileg egy remekül kidolgozott módszerrel biztosította volna, hogy ne legyen tülekedés, ha valaki siet (jobb oldalon állunk, bal oldalt pedig nem lökdösődve lehet fel- vagy lefelé haladni ha sietős a dolgunk).

Sajnos egyre rosszabb az utazókultúra, pedig mindannyiunk számára jó lenne, ha emberi hangnemben tudnánk kommunikálni a tömegközlekedés ideje alatt is és nem kellene a felénk és a családunk irányába vonatkozó káromkodásokat hallgatni.