Szombat éjjel, fél 1. A vizsgaidőszak közeledik, éppen a gyakorlati terepnaplómat írom. A szobám ajtaja nyitva, nem kell zenét kapcsolnom, mert hallom a szüleim hálószobájából a tv zúgását. A hangok és a kékes fények árulkodnak, már vagy egy órája valamilyen politikai vitaműsort néznek. 20 perce ugyanaz az unalmas pasas beszél álmosító, monoton hangján a rendőrség évek óta tartó tétlenségéről, és a magyar joghatóság gyengéseiről. Pont jó, legalább nem vonja el a figyelmet a beadandó írásról.

Elkapcsolnak. Mosópor reklám, szappanopera, teniszmeccs - pásztáznak a csatornák között. Ezután egy éles női hangra leszek figyelmes, felnézek a monitor mögül, mintha láthatnék bármit is.
-Köszöntöm a BeleValó Világ nézőit! A mai nap arról lehet szavazni, hogy melyik villalakó zuhanyozzon elsőként meztelenül. Az SMS számunk ...

Csend. Nem, nincs áramszünet, nem némították le a tévét, csak én érzem úgy. Gondolataim cikáznak fejemben, mint a villámok vihar idején. Már itt a blogon is több bejegyzés született a Való Világ 4-gyel kapcsolatban, viccesek, figyelemfelhívók, ítélkezők, igazak. Nem kívánom az előbbieket újrafogalmazni, úgysem tudnám jobban, csak azokat a viharos gondolataimat szeretném kiírni magamból.

A téma az ember méltósága. Az emberi méltósághoz való jog alkotmányosan jár nekünk. Nem azért kapjuk, mert elértünk valamit, mert kiérdemeltük, vagy mert megküzdöttünk érte, egyszerűen, csak mert élünk, és az élet szent.

„Az emberi méltósághoz való jog azt jelenti, hogy van az egyén autonómiájának, önrendelkezésének egy olyan mindenki más rendelkezése alól kivont magja, amelynél fogva az ember alany marad, és nem válik eszközzé vagy tárggyá. A méltósághoz való jognak ez a felfogása különbözteti meg az embert a jogi személyektől…”

(A magyar Alkotmánybíróság 64/1991-es határozata)

Na, mármost, az a szomorú, hogy erről a jogukról százával mondanak le az emberek, pénzért, sikerért, elismerésért, üres ígéretekért. Már lehet, hogy fel sem tűnik, de a kereskedelmi televíziózásnak ez lett a profilja. "Hívjunk meg teljesen jelentéktelen, elismerésre vágyó embereket, csináljunk belőlük hülyét, zsebeljük be a reklámbevételeket, és aztán még ők köszönik meg nekünk lehetőséget!"

A kizsigerelt naivok és naivák pedig boldogok, mert úgy érzik, win-win típusú üzletet kötöttek, hiszen a tömeg azt ordítja: -Jó vagy! Jó vagy! Azt pedig már nem hallják, hogy: -Ma! Amíg nem jön más. Végülis 15 perc hírnév mindenkinek jár!

Nem ítélem el őket. Talán nem is sokban különböznek tőlem. Mindannyian keressük a helyünket a világban, és vágyunk arra, hogy valaki értékesnek találjon! A fejünk felett egy nagy kérdőjel lebeg, és az egész életünkben válaszokat keresünk arra, hogy kik vagyunk. Sóvárogva várjuk, hogy összeálljon a kép, s kutatjuk mások szemében a visszajelzést, hátha kapunk valami biztatást. Teljesítünk, megfelelünk, vagy hatalmat gyakorlunk, mielőtt más tenné meg ezt felettünk, csakhogy megnyugtassuk magunkat. De még a legmagabiztosabb embereket is megingatja néha-néha a honnan jövök, hová megyek, mi értelme van ennek az egésznek kérdés. Kielégítő válaszokat pedig nem igazán találunk. Talán épp ezért áldozzák fel annyian méltóságukat a szerelem, a népszerűség, a siker illúziójának oltárán, pár múló, de boldog pillanatért. A földet érés után, azonban újra kétségbeesett mar belülről a kérdés: Van-e aki nem enged elvesznem? Van-e aki akkor is szeret, ha minden titkom felfedem? 

"Ahogy nincs két egyforma hópehely, ugyanúgy mindenki ujjlenyomata, aláírása, sorsa is más és más. És ahogy minden életút különböző, úgy nincs két egyforma arc, nevetés és ember sem, egyediek vagyunk. A Biblia beszél arról az Istenről, aki embert alkotott, férfivá és nővé teremtett, és szabad akaratot adott. Sokan sokfélék vagyunk. Más a stílusunk, mentalitásunk, érzékenységünk. Reggel mindenki tükörbe néz, és megdöbbentő, ha még a tükör is csal. Csak mások által ismerhetjük meg milyenek is vagyunk. Elcsépelt a mondás, hogy a szem a lélek tükre, és mégis igaz. Amit a fizikai tükör nem mutat meg, azt sokszor szemünk csillogása kürtöli világgá. Beszélünk egymásról egymásnak. Véleményt alkotunk, kritikusak és sokszor igazságságtalanok vagyunk. Beszélnek rólunk a hátunk mögött, talán jót, talán rosszat. Mindenki látja valahogy a másikat, de ezek mindig csak részleges ismeretek. Beszélünk magunkról, és hogy szerintünk, hogy lát bennünket a tanár, szülő, haver, barát, vagy egy lány, aki tetszik. De arról ki beszél, hogy milyennek lát minket az Isten?" (http://vimeo.com/4356997)