Amikor az ember a félév első előadásai felé igyekszik, a körfolyosók keskeny terét kígyózó sorok töltik ki. Ezek többnyire ajtók felé irányulnak: legyen az a mosdó, a tanszéki titkárság, vagy a tanulmányi osztály. A legjellemzőbb azonban, hogy órát látogatnak.

De mégis, ha szeptemberben és február elején ilyen nagy az érdeklődés, hova tűnnek a hallgatók az év további szakában?

A legkézenfekvőbb indok a közlekedési nehézségben rejlik. Sajnos, az olyan eldugott helyek, mint a Reviczky utca, nem sorolhatók a „tök egyszerűen megközelíthető” kategóriába. S ahogy bizonyára brit tudósok is igazolták, az útvonalak számbavétele egy átlagos bölcsész logikai kapacitásának oly magas százalékát venné igénybe, amely mellett egyszerű tevékenységek, mint a járáshoz szükséges koordináció, is kicsapnák a biztosítékot. Nem érdemes tehát kockáztatni.

Vannak viszont, akik ezt mégis megteszik. Hogy ők kimagasló adottságokkal büszkélkedhetnének? Dehogy! Nem árt tudnunk, őket kocsival hozzák. (Bár néha az idegenek.)

Ha mégis elindulnánk (tudván, hogy saját fizikai épségünket veszélyeztetjük), a következőkkel kell szembesülnünk: lezárt aluljárók. Életveszélyes zebrák. Kockakő. Fellazult kockakő.

Gondolom ez utóbbi szívet tépő hátrányait nem is érdemes felemlegetnünk, ám csalódnék, ha lelki szemeink előtt nem sejlene fel egy hirtelen „aú!” és egy sebesült talpél, egy lerúgott cipőorral vegyített cifra káromkodás, vagy saját, véresre horzsolt tenyerünk kínzó látványa. Amennyiben nem, meg kell állapítanom, csak én vagyok ilyen béna.

Átverekedve magunkat az akadályokon, amelyeket valószínűleg csak igaz szívű, tiszta szemű és szuperfigyelmes lovagok élhetnek túl ép bőrrel, még mindig nincs vége a megpróbáltatásoknak!

A tömörfa bejárati ajtót belökéséhez faltörő kos szükségeltetne, s a hosszadalmas lépcsők fordulóiban sem várnak ásványvizes palackokkal (nem kérem, a legtöbben puhányok vagyunk). A békés udvari kikapcsolódás helyett pedig ide-oda kommandózhatunk az életveszélyes, omladozó homlokzat és olvadó hótömeg adagjai elől. És persze a rosszul záródó ablakok is mind radiátor mellett vannak.

Ennyi stresszbe még egy ötéves is belerokkanna! Ezt a stresszt csak igen fontos helyzetekben, mint első előadás vagy utóvizsga, merik bevállalni.
 

De hát akkor, részemről, hol a tanító jellegű hozzászólás, a lusták legorombítása és ehhez hasonló, fiatalok társaságában nem túl előnyös vélekedés? Hát, az elveszett. Végiggondolva a folyamatot, én sem kockáztatnék többet!
 

Ugyanis rá kellett döbbennem: hogy az iskolakerülés megalapozott. Vagy ha valaki mégis eljut Károliig (tekintetbe véve az autók és idegen civilizációk hathatós közreműködését, valamint saját testi-lelki erejének kiemelkedő megnyilvánulásait), az is leginkább a földszinten vagy a dohányzóban lebzsel majd, semmint hogy megmássza a Mount Harmadikemeletet, főleg ha még egy zsíros ösztöndíj sincs kiáltásban, ami icipicit azért, fogjuk rá, motiválja…