Először is fontos megemlíteni, hogy idén volt az első alakalom, hogy a két nagyobb kiállítást (hajó és utazás) egybevonták. Plusz, a két kisebb, karát és a karaván kiállítást is erre az időpontra és helyszínre tették. Tehát az érdeklődők az 1700 forintos napijegy áron 4 pavilonban kereshették a számukra potenciális utazásokat, jachtokat, ékszereket, vagy akár lakókocsikat.
Azért is volt érdekes számomra ez a nagy összevonás-főleg így az utólagos tapasztalataim alapján-, mert ha belegondolunk, teljesen más rétegeket céloz meg egy utazás kiállítás, ahova sokan az ingyen tollakért és cukorkákért látogatnak el, mint egy hajó kiállítás, ahol a többség azon gondolkodik, hogy a kisebb, de olcsóbb motorcsónakot, vagy a nagyobb, de jóval drágább luxusjachtot vegye meg.
Kétféle látogatóval találkoztam; amint azt az előbb már említettem: „az örök gyűjtögető”, aki nem kérdez, nem néz, nem gondolkodik, csak „belesöpri” a kis húzós táskájába a szórólapokat, reklámtollakat, füzeteket, csokikat, lufikat, valójában mindent, ami ingyen van és mozdítható. A kis húzós táskát sokszor egy nagyobb bőrönd is helyettesítheti (ha nem láttam volna, nem hinném el!), hisz abba még több mindent el lehet rejteni. Ezek a típusú emberek úgy viselkednek, mintha holnap lenne világvége és csak az menekülhet meg, aki sok tollat és cukorkát gyűjtött be.
Mivel jómagam a hajó kiállításon dolgoztam, nekem a másik típusú látogatóval volt „szerencsém” többet találkozni. Őket nem tudom jellemezni, sem egy, sem két szóban. Csak leírok egy gyors szituációt, ami magáért beszél: az expo ideje alatt egy helikopteres cégnek dolgoztam, akik sétarepüléssel foglalkoznak. Egy szórólapot szerettem volna adni egy arra sétáló, jól szituált, jómódú (-nak tűnő) úriembernek, mire a barátja, akivel nézelődött, rám förmedt, hogy hagyjam az urat a szórólappal, hisz neki saját helikoptere van. Ez egy apró eset volt a sok közül, ami a 4 nap alatt megtörtént. Nincs hozzáfűznivalóm a leírtakhoz, gondolom mindenki rájött, hogy ők bizony nem az ingyen „cuccokért” látogattak ki.
Összességében jól éreztem magam a munka alatt, mert szerencsére jó cégnél dolgoztam. Minden kerek lett volna, HA nem történik az utolsó nap, utolsó délutánján az, ami; bombariadó.
Már csak 3 óra lett volna a kiállítás befejezéséig, de valaki (megint csak nem minősítenék inkább), erős kényszert érzett rá, hogy tönkretegye majd’ 15 ezer ember vasárnap délutánját (mivel a kiállítással egy időben további 6 rendezvény zajlott az expo területén). Nem is tudom leírni, milyen volt átélni, hogy emberek százai egyszerre próbálnak meg kitódulni az ajtókon. És, csak hogy legyen hab is azon a tortán, ahogy bemondták a riadót, ezzel másodperc pontosan egyszerre elkezdett szakadni kint a hó. Mint a filmekben…Mi nem estünk pánikba, főleg, mivel gondoltuk - ami később be is igazolódott-, hogy nem volt bomba, csak valaki úgy gondolta; ha neki nem jó valamiért, másnak se legyen jó.
