(Shutter Island) 2010, 138 perc
r.: Martin Scorsese
sz.: Leonardo DiCaprio, Mark Ruffalo, Ben Kingsley, Michelle Williams
Évekkel ezelőtt egy barátom ajánlotta nekem Dennis Lehane Vihar-sziget c. regényét. Nem sűrűn olvasok krimit, de ebben az esetben hagytam magam meggyőzni, és elolvastam. Fordulatos, izgalmas könyv, de kevéssé tűnt többnek, mint bármelyik thriller. Így tavaly nyáron kissé meglepett hír, miszerint Martin Scorsese a könyv filmváltozatán dolgozik. Kíváncsi lettem: vajon mit tud kihozni a műből az Oscar-díjas filmrendező?
Mire elérkezett a film bemutatójának időpontja, jobbára megfeledkeztem róla. Az igazat megvallva nem túl lelkesen mentem be a vetítésre, ismervén a történetet minden fordulatával együtt. Kellemes meglepetés ért.
A Viharsziget (nem teljesen világos, miért változtatták meg a cím helyesírását) egy amerikai rendőrbíró Teddy Daniels (Leonardo DiCaprio) története. 1954-ben járunk, és hősünket új partnerével, Chuck Aule-lal (Mark Ruffalo) együtt megbízzák Rachel Solando (Emily Mortimer), az Ashcliffe Elmegyógyintézet szökött páciensének felkutatásával. Az intézetnek helyet adó Vihar-szigeten azonban Teddynek nem csak közveszélyes elmebetegekkel kell szembenéznie, hanem önmagával is, miközben felderíti a sziget szörnyű titkait.
Természetesen ennél többet nem árulok el, ámbár a film számomra újra bebizonyította: nem a fordulatok vagy a végkifejlet teszik a filmet, hanem az út, ami oda vezet. És bár Scorsese a thriller műfajában még nemigen alkotott, stábjával együtt remek kalauznak bizonyult ezen az úton. Az elbeszélés tempója szinte tökéletes, a néző jóformán egy percre sem nyugodhat meg. A beállításokkal és vágással is kreatívan játszik a film, gazdag látványvilágával olykor David Lynch egyes filmjeire, például a Mulholland Drive-ra emlékeztet, de tapasztalt mozirajongók felismerhetik a hitchcocki suspense, a film noir és háborús drámák hatását is. Minderre jön még a feszültséget (többnyire) remekül fokozó zene, illetve a színészek erőteljes játéka, különös tekintettel DiCaprióra, akiről ezután a film után már én is elhiszem, hogy színész.
Melegen ajánlom tehát a filmet bárkinek, aki egy csodálatosan nyomasztó, tébolytól nem mentes, fordulatos kalandra vágyik.
És ezt nyugodtan komolyan lehet venni, nem gyakran fordul elő velem, hogy ilyen gusztustalanul dicsérek az egekbe egy filmet.
