A minap épp az Abigél után kutattam a gyermekkönyvtárban (a kutat szó reális; sejtelmem sincs, miért annak a legbonyolultabb az elrendezése), amikor ráakadtam nem is egy, hanem legalább 3 példányban, az egyik régi kedvencemre, Arthur Slade-től a Törzsek című regényre.

Ami meglehetősen ajánlatos olvasmány, bár tudom, nem hasonlítható H. B. életművéhez, de talán egy kis mutatónak megfelelhet arról, amit Lázár Imre egy féléven keresztül próbált megkedveltetni velünk.

A tovább után egy kis ízelítő következik, amennyiben kíváncsiak vagytok arra, amit prófétálok.

Adott egy nem kicsit autisztikus, így szuper mód intelligens fiú, aki úgy szemléli az emberi kapcsolatokat, mintha azok megfigyelés tárgyai volnának. Adott egy közeg, ami nagyon nem képes ezt elfogadni. És adott a világ mindezek körül, amely talán csak egy félig-normális fantaszta érzékelésének a lenyomata.

Ezen kondíciókkal indul Percy, egy nem túl átlagos 18 éves, az élet rejtelmes startvonalától.

Komoly ambíciói vannak, amelyeket nem is vesz félvállról: néprajzkutatónak, pontosabban talán kultúrantropológusnak készül, akárcsak néhai édesapja, aki az afrikai esőerdők egyik szegletében, egy bennszülött-faluban vesztette életét.

A félárvaként növekvő gyermek helyzetén nem javít sokat a tény, hogy együtt kell élnie egy földanya-asszonysággal, akit Percy anyanyelvén mothernek szólít, és aki legalább annyira ki van készülve a sors logikájától, ahogyan az gyermekét is megcsavarta.

Hogy tökéletes tudós legyen, a fiú gyakorol. Elhivatottságból.

A társadalom minden megnyilvánulását kasztokba sorolja, középiskolája tanulóit kívülállóként figyeli, tapasztalatait naplójában vezeti.

A legtöbben furcsának találják, sőt, majd’ mindenki annak tartja; egyetlen barátja az, aki képes elfogadni. Ő Elissa, az ugyancsak különös lány, aki gyakorlatilag a végsőkig próbálja visszarántani Percyt a normális emberi világba – főként hasztalan. Az utolsó pillanatig, mondottam, merthogy egy legjobb barát melléről sem illik úgy beszélni, emlő, főleg ha az illető bátorkodott elénk tárni azt.

És vajon aki ilyen fogalmi rendszerben gondolkodik, tényleg úgy látja-e a tényeket, ahogy azok vannak, vagy csak a zavar színezi őket elfogadhatóbbra?

Arthur Slade könyve ugyan ifjúsági regény, mégis többet ad, mint azt e kategória képviselőitől elvárhatnánk. Tárgyilagos, de magával ragadó stílusával, néhol meghökkentő történéseivel és hangulatával nyugodt szívvel bocsátom közre a nevét.  Rám nagy hatással volt, akárcsak Louis Lowry Az emlékek őre című utópiája. Arcon vágott, de ez már egy más történet, és egyébként is, ha nem vagy totál sznob, aki csak H. B.-t értékeli, el lehet olvasni. Mindkettőt.