A következőkben szeretném feleleveníteni azokat a felejthetetlen vizsgákat, amelyeket amíg élek nem fogok elfelejteni. Nemcsak a jegyszerzés módja miatt, hanem egyéb körülményeket figyelembe véve.
Felejthetetlen vizsgák I.
Az első számomra ilyen vizsga a Szociológia elnevezésű tantárgy volt. Még ma is emlékszem, amikor megnéztem a neptunban, és a vizsga helyszínére a Duna Tv (reggel 9 óra) volt kiírva. Sokat nem is fáradoztam a dolgon, hiszen körülbelül be tudtam lőni a székház pontos helyét, így csupán fél órával a vizsga megkezdése előtt érkeztem a helyszínre. Az egyik csoporttársammal türelmesen vártunk egy fél órát, majd mikor kijött egy illető és megkérdezte, hogy ugyan már mi mire/vagy kire várunk itt?
Elmagyaráztuk, hogy a Károli Egyetemről jöttünk, és szeretnénk vizsgázni XY-nál. Egy bő 5 perc múlva az illető közölte velünk, hogy XY a tanszéken vizsgáztat. Mindez kb. már 10 körül volt. Na nem baj, irány a suli. Visszaértünk a szaktársakkal háromnegyed 11körül, és nem hazudok körülbelül 120 ember állt a folyosón és várt vagy arra a vizsgára, amire mi is jelentkeztünk, vagy még plusz tárgyakból vizsgázott ugyanannál az oktatónál. Hát így jártunk, más nem maradt, mint a várakozás!
Tíz-tizenegy óra elteltével sikerült is bejutnom, és szerencsére egy elégtelennél jobb jeggyel az indexemben elhagynom az iskolát, de ez életem leghosszabb vizsgája volt.
Felejthetetlen vizsgák II.
Úgy körülbelül egy évvel ezelőtt történt, amikor felvettem az Egyházismeret című tárgyat. Az óralátogatásaimat nem lehet rendszeresnek nevezni, bár kétségtelen, hogy legalább kétszer bementem a vizsga előtt az órákra. Erre persze nem vagyok büszke, így nem is célozhattam meg más érdemjegyet, mint a világon a legjobbat, vagyis az elégségest. Ettől a jegytől ugyanis csak szebbek vannak, jobbak nincsenek! Elérkezett a vizsga napja a Viola utcában. Pár szaktársammal együtt elindultunk a jogi karra vizsgázni, de erre tényleg nem számítottunk. A ketteshez való tudásunk megvolt, de azok a körülmények, melyek fogadtak minket, szó szerint sokkoltak!
Első körben beültünk vizsgázni, egy sorban 3 ember, mögöttük szigorúan mindenki oszlopban helyet foglalva. Körülbelül két perce ment a vizsga, amikor mögöttem egy enyhe mocorgás kezdődött. A tanár rögtön rábökött a szerencsétlenre, jó köszönjük a maga vizsgájának itt vége. Na bumm! Puskázni nem lehet! Jól kezdődik, eltelik további 10 perc, szépen válaszolgatok a kérdésekre, majd megszólal valaki: Igyekezzenek, már csak egy percük maradt a válaszokra. Annyira hirtelen jött minden, hogy csak utólag eszméltem, hogy hoppá ez az oktató hangja volt. Mennyi időm maradt? Fél perc, na barátom ez munka lesz, míg befejezem. Ekkor az oktató elindult az egyik oszlop elején, és elkezdte beszedni a vizsgalapokat. Én pont az ellenkező végén ültem, így ki kellett kommandóznom a vizsgalapomat, hogy egyáltalán elvegye a tanár, és legyen esélyem a kettesre, ugyanis aki később adta oda a vizsgalapot, attól már nem fogadta el! Jó leadtam a vizsgalapot, már csak imádkoznom kell!
Amikor megnéztem a neptunban az eredményt nem akartam elhinni, hogy sikerült ez a tárgyam. Felhívtam az egyik szaktársamat, hogy nézze már meg ő is az eredményem annyira nem akartam elhinni, hogy sikerült! De végül sikeresen abszolváltam a tárgyat.
