Ha szeretsz futni és a droghasználatot is elveted, akkor ez a program Neked szól!
Idén 9. alkalommal kerül megrendezésre az ország legnagyobb civil kezdeményezésű drogellenes programsorozata, melynek célja, hogy felhívják az emberek figyelmét a kábítószerek veszélyeire. Az akció április 17-én, szombaton kezdődik a budapesti Erzsébet térről. Az első napon egy 15 fős csapat indul, és aki kedvet érez egy kis testmozgáshoz, csatlakozhat hozzájuk az érintett állomásokon. A futók 42 nap alatt 310 település érintésével összesen mintegy 2100 kilométert tesznek majd meg.
Az első nap egy 20 km-es távot lehet lefutni. Aki elfárad, vagy nem bírja az iramot, kiszállhat az állomásokon, ahol frissítővel várják a szervezők.
A rendezvény alcíme: Ország-futás a gyermekek jövőjéért. A mozgás mellett tehát nagy hangsúlyt fektetnek a felvilágosításra is. Minden településen szóróanyagokat osztanak, és bárki leteheti az úgynevezett Drogmentes Kapitány esküt. Ennek lényege, hogy a gyerekek drogmentes életet fogadnak, és erről oklevelet is kapnak.
Az idei akcióhoz olyan hírességek csatlakoznak, mint Török Ottó, sportszakállamtitkár, Dr. Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, Dr. Molnár Tamás, Mága Zoltán, Erdei-Madár Zsolt, Kovács-Atom Anti, Janics Natasa, Növényi Norbert, Martinek János és sokan mások. Illetve az április 16-i programsorozatban fellép többek között Bagi Iván, Beleznay Endre, Nick Árpád, Sipos Péter, valamint sportbemutatók és versenyek kerülnek megrendezésre.
Ha tehát kedvet kaptál, irány az Erzsébet tér. És tartsd észben Mr. Mackey intelmét, miszerint „a Marihónalja rossz, értem?”.
További információk böngészéséhez nézd meg a honlapot:
http://www.drogmentes.hu/