Az elmúlt néhány évtizedben minden eddiginél nagyobb változás vette kezdetét. Nem csupán a technika legújabb vívmányaira, az égig érő felhőkarcolókra, hipermarketekre és óriásvállalatokra gondolok. Az átalakulás a hétköznapi dolgokban is ugyanúgy megfigyelhető.
Itt van például a sport kérdésköre. Hol vannak a régi hagyományok? Képzeljük csak el, ahogy nagyapáink a legendás Aranycsapat sikereitől felbuzdulva együtt szurkoltak kedvenceikért. Akkor még beszélhettünk magyar futballról, s a lelátókon is az összetartás dominált. A kisfiúk arról álmodoztak, hogy egyszer Puskás Öcsi nyomdokaiba léphetnek, s szabadidejüket a sportolásnak szentelték. Ezzel szemben, ha a mai fiatalságra tekintünk, teljesen mást tapasztalunk. Már nem a focipályákon rúgják a bőrt a lelkes ifjak, hanem számítógépek előtt ülve virtuális játékokat játszanak. Az internetnek „köszönhetően” már nem feltétlenül szükséges tehetség a nagy dolgok megvalósításához. Sőt, nem muszáj kimozdulni sem a lakásból, elég kényelmesen elhelyezkedni a fotelban, s a játékok segítségével a kedvenc sportoló karakterét ölthetjük magunkra. A virtuális mérkőzések során nincs szükség társakra, s a csapatszellem fogalma is érvényét veszti. Aztán persze jön a panaszkodás a magyar futball helyzetét illetően. Csodálkozunk, hogy nincs fejlődés… Arról nem is beszélve, hogy a szurkolók már nem csapatuk buzdítása végett járnak ki a meccsekre. A szitkozódás, verekedés mindennapos dologgá vált.
Vajon hogyan lehetne helyreállítani nemzetünk hírnevét, s a legendákhoz méltó szintre fejleszteni sportolóinkat? Segítene, ha megszűnne a szitkozódás, s ismét teltház előtt játszanának a focisták? Kellő motiváció lenne az újrakezdéshez? A szülőknek kellene jobban figyelniük gyermekeikre? Kedvezőbb lehetőségeket kellene kínálni a focistáknak? Talán még van esélyünk változtatni. Érdemes lenne megpróbálni, s legendás játékosaink is boldogan koccinthatnának a győzelemre az égi kávézóban.
