Ha még sohasem szorultatok bele egy ruhába sem, akkor még nem is tudjátok, mit jelent szorult helyzetben lenni. Ha mindez pedig nem otthon, a biztonságot nyújtó, rózsaszín függönyös lányszobák falai között, hanem egy fővárosi, eléggé frekventált ruhabolt próbafülkéjében esik meg az ember lányával, az már nemcsak megmosolyogtató eset, hanem beégés-gyanús szituáció.

Nézzük csak, mik a hozzávalói egy ilyen, valljuk be, nem túl sok jóval kecsegtető helyzetnek! Először is fontos, hogy kiválaszd a legmegfelelőbb helyszínt, hiszen mit ér az egész, ha senki sem láthatja, hogyan próbálsz kézzel-lábbal kiszabadulni álmaid ruhadarabjából! Aztán nem elhanyagolható az elhivatottság, a vadászszenvedély sem, amivel nekiindulsz, hogy számtalan sikertelen próbálkozás után az utolsó boltban igenis megleled azt a ruhakölteményt, amiben – jelen esetben- el tudod lejteni a gólyabálok történetének nélkülözhetetlen elemeiként számon tartott táncokat. Igen, gólyabál, igen, ki kell rittyenteni, igen, ehhez új ruha kell, még akkor is, ha ez sem a világtörténelemben, sem a te életedben nem az első gólyabál. A hangulat azonban mit sem kopott az elsőhöz képest, ugyanúgy ki vagy éhezve a hivatalosan is egyetemistává avanzsáló bulik legjobbikára, mint régen, a szorongással vegyes várakozás pedig csak doppingol, ha shoppingolsz. Harmadik komponens egy megbízható barátnő, aki nemcsak hogy elmegy veled vásárolni, de a bálba is elkísér majd, így összekötve a kellemest a hasznossal együtt kutathattok a szinte magukat kínáló holmik között. Utolsó hozzávalóként említhetem a hatalmas önbizalmat, amivel azt hisszük, hogy úgyis beleférünk az S-es méretű ruhába. Én legalábbis azt hittem.

Ott állok az üzlet közepén, szemem már csak egy, egyetlen egy ruhafogason legeltetem, amin azóta állapodott meg, hogy észleltem azt a gyönyörűséget, amit ez a darabka akasztó próbál fellógatott állapotában is vevőcsalogatóan kínálni. Sikerül is neki. Döntök, leveszem, gyors mustra, először csak flegmán, magamhoz próbálva, barátnői vélemény kikérése, megnyugtató válasz, mert az a koktélruha tényleg klassz, aztán irány a próbafülke. Nem lepődök meg, hogy könnyen öltöm magamra a tényleg S-es ruhát. Egy csomó ruhám ekkora, miért pont ezzel lenne gond? Pláne, hogy ott van a ruha elején az a csodás fűző! Enged az, ha kell. Illegetem magam a tükör előtt, tetszik, amit ott látok, ki is kell lépnem a bolt nagyközönsége elé, hogy más is láthassa: ez a ruha mintha rám lenne öntve. Ekkor ez az érzés még kellemes bizsergést kelt bennem.

Nem úgy pár perc múltán, amikor le akarom venni a varrott csodát. Mert akkor már kezdem azt hinni, hogy igazán rám van öntve. Álmaim korábbi netovábbja először csak kínzóeszközzé vált, majd börtönömmé aljasult, nem értem, akárhogy próbálom, a mellrész valahogy makacsul ellenáll, hiába húzom, cincálom. Diszkréten rángatom, nehogy kárt tegyek benne. Már vörös a fejem az igyekezettől, eredmény ezen kívül semmi, nem tudom, mitévő legyek. Taktikai megbeszélés a próbafülke előtt várakozó barátnővel. Nincs más hátra, neki kell kiszabadítani a fűzőből. A fülke ehhez túl kicsi, ki kell hát lépnem újfent a nagyközönség elé. De már nincs sehol a régi magabiztosság, a büszke járás, amit a ruha viselése idézett elő. Most osonás van, lapos pillantások és sunnyogás. Aztán meg erőlködés, nevetés, sőt, kacagás, préselés és préselődés, baráti kezek szakavatott mozdulatai és hipphopp, kint vagyok a ruhából! Átjárhatna a jóleső megelégedés, ha nem állnék - immár szabadon levegőt véve, de - egy szál fehérneműben az üzletben, és ha nem egy komplett ruhabolt meredne rám megilletődötten. Rám, aki hogy méltósága utolsó morzsáit mentse, igyekszik minél gyorsabban eltűnni a fülke függönyeinek takarásában. Csatát vesztettem, de háborút nem. Ugyanolyan fűzős ruhában mentem a bálba. Igaz, egy mérettel nagyobban.