A június 11-én rajtoló Dél-Afrikai Labdarúgó Világbajnokság miatt idén a megszokottnál néhány héttel korábban fejeződnek be az európai topligák küzdelmei. Némely bajnokságban már bajnokot avattak, van ahol ugyan matematikailag még nem dőlt el az aranyérem sorsa, de a tabella élén álló együttes már csak elveszíteni tudja azt, de arra is találunk példát, ahol az utolsó fordulóig hatalmas harcot vívhatnak egymással az első helyre pályázó alakulatok. Az alábbi bejegyzések egyfajta körképet próbálnak mutatni az egyes országok futballcsapatainak idei versengéseiről.
Soproni Liga
Hazánk bajnokságának színvonala ugyan meg sem közelíti a legerősebb Európai bajnokságokét, de a miheztartás végett nézzük meg mi a helyzet az NB I-ben. A Bajnokok Ligája főtáblájára bejutó Debrecen zsinórban ötödik elsőségére hajt, jelenleg egy pont előnnyel vezeti a tabellát a Videoton csapata előtt. A székesfehérvári alakulat idei szereplése kellemes meglepetést jelent, előzetesen talán a Vidi szurkolói sem gondolták volna, hogy csapatuk fog ádáz küzdelmet vívni a bajnoki trófeáért a hazai porondon lassan egyeduralkodóvá váló hajdúságiakkal. Négy forduló van még hátra a szezonból, a két csapat sorsolása szinte megegyezik, mindketten játszanak még az Újpesttel, és a Győrrel is. Most hétvégén azonban minden eldőlhet, hiszen Debrecenben találkozik egymással a két klub, s könnyen lehet, hogy amelyik együttes győzni tud azon a találkozón, az a bajnokság végén is ünnepelhet. A szezon előtt az élvonalba ismét visszajutott Ferencvárost is hatalmas érdeklős övezte, szakértők és szurkolók egyaránt kíváncsian várták, mire lehet képes a zöld-fehér alakulat. Nos, a várakozásoknak megfelelően a bajnoki cím, s a dobogós helyek sorsába idén még nem tudott beleszólni a Fradi, köszönhetően főleg a katasztrofális őszi teljesítményüknek. A tavasz már jobban sikerült, zsinórban kilenc mérkőzésen maradt veretlen az FTC, s a szezon előtti célkitűzés, miszerint a gárda végezzen az első hat hely valamelyikén egy jó hajrával még teljesíthető. A Diósgyőr és a Nyíregyháza viszont nehéz helyzetben van, nagy valószínűség szerint ez a két csapat fog búcsúzni idén az első osztálytól.