Szakmai gyakorlat. Valakinek erről a szóról a kávéfőzés jut eszébe egy szerkesztőségnél, valakinek vágási munkák egy stúdióban. Egy ilyen 2-3 hetes gyakorlaton az a feladatunk, hogy tapasztalatot szerezzünk leendő munkánkról.

Zoé is erre gondolt, mikor jelentkezett gyakorlatra egy jégkrémgyárba. Ez volt az egyetlen opció, slussz, passz. 3 hétig kijárni Törökbálintra, háromnegyed hétre. Ez azt jelentette, hogy hajnali 4-kor kell felkelnie, ugyanis Szentendrén lakik. No sebaj, majd csak lesz valahogy. Vagy mégse.

Zoéról azt kell tudni, hogy 19 éves, és élelmiszerhigiénikusnak tanul. Ezt azt jelenti, hogy a kémiát kennie-vágnia kell, később laborokban fog dolgozni. A gyakorlaton is erre számított.

Kezdjük ott, hogy a labort csak wc-re menet látták meg VÉLETLENÜL. Ugyanis az nem tartozott a munkaterületükhöz.

A jékrémek annál inkább. Zoé munkája kimerült annyiban, hogy napi 7 órában Leo, kaktusz, és mambo fagyikat pakolt ötösével a mínusz 5 fokban. Ők még jól jártak, ugyanis a fiúk mínusz 20 fokban pakolták a 10 kilós ládákat. Kezük lábuk lefagyott a védőruha alatt, az első 5 perc után nem tudtak beszélni. A munkáltató forró teát, és óránkénti 10 perc pihenőt ígért a mínusz 20 fokban dolgozóknak. Ehhez képest tea sehol, és a 7 órában összesen pihenhettek 9 percet.

Ezek után elvárnánk, hogy az ember lányát rendesen megfizessék, vagy legalább a minimálbér alját elérné a fizetésük. Vajon eléri? Egy frászt. A 7 óra fagyoskodásért összesen 2000 forintot kaptak naponta. Ez körülbelül a fele annak a bérnek, amit a törvény előír az ilyen területen dolgozóknak.

A hajnali 4-kor való kelést, az embertelen hideget, és a silány bért, Zoé még elviselte volna. Viszont a munkáltató hozzáállása és egy ott dolgozó hölgy viselkedése betette nála a kaput.

Műszakváltáskor elmondta az őt követő lánynak, hogy mi a feladat, és már épp indult volna haza, mikor a fentebb említett hölgy megtépte a karját és erélyes szavakkal kérte számon Zoét, hogy ismertette-e a váltólánnyal a feladatot.

Zoét nem ejtették a fejére, azonnal jelentette a főnökének a hölgy iránta tanusított viselkedését. Az érintett először mindent letagadott, majd kicsivel később kelletlenül bocsánatot kért. Mondanom sem kell, hogy ezek után, úgy nézett Zoéra, mint egy véres rongyra.

Zoé eldöntötte, hogy felsőbb körökbe terjeszti az ügyét. Édesanyját kérte meg, hogy tegyen panaszt az iskola igazgatójánál. Névtelenül történt a bejelentés (annak érdekében, hogy később ne tudjanak kiszúrni Zoéval), emiatt csak az igazgatóhelyettest kapcsolták.

Sajnos Zoé édesanyjának számonkérő szavai értetlen fülekre találtak. A helyettes hárította a felelősséget, azt mondta, hogy ők nem tudják mi folyik a jégkrémgyárban, eddig nem jött panasz. Azt hiszem,  elérkezett el az ideje, hogy megtudják.

Mégis milyen akapon küldik diákjaikat gyakorlatra, ha még azt sem tudják, hogy milyen körülmények mellett kell dolgozniuk, és egyáltalán azt, hogy mit? Ki vállalja ezekért a „hiányosságokért” a felelősséget?

A történetnek még nincs vége, Zoé most beteg, emiatt kiiratta magát az iskolából, vagyis a gyakorlatról, 2 hétre. De továbbra is értetlenül áll a helyzet előtt. Tudta, hogy a gyakornoki munka nem fenékig tejfel, de embertelen bánásmódra, és ilyen szeszélyes munkakörülményekre még ő sem számított.

Folyt. Köv.