Sokak ettől a szótól dühbe gurulnak, másoknak közömbös, egyeseknek pedig a megélhetését jelentik. Léteznek olyanok is- elvétve-, akik szenvedélyesen érdeklődnek irántuk.

Igazából minden életében jelen vannak, még ha ennek nem is vagyunk tudatában.

Mindenki, aki közlekedik, - legyen az autós, vagy „tömegközlekedő”, amikor várakozik egy piros lámpánál nehezen tudja elkerülni, hogy ne pillantson meg legalább egy óriásplakátot.

Sokan úgy vélik, őket aztán nem érdekli, mit hallanak a tévében, vagy a rádióban, köszönik szépen, nem manipulálhatóak. Lehet, hogy néhány ember tényleg képes függetleníteni magát, ám ha ez a világ nagy részére igaz lenne, akkor miért költenének ennyi pénzt reklámokra a multinacionális cégek?

 Önmagában az még nem lenne probléma, hogyha a média által közvetített reklámok csak azt befolyásolnák, hogy milyen márkájú mosóport, hamburgert vagy margarint vásároljanak az emberek.

Ám egyes reklámszakemberek szerint ennél jóval több mindent határoznak meg: az élethez-, a világhoz-, és önmagunkhoz való viszonyunkat is.

Oliviero Toscani a Reklám, te mosolygó hulla című művében így ír: „A reklámipar tudatalatti világmindenséget tár elénk, hogy elhitesse: a fiatalság, a szépség, az egészség, a férfiasság, illetve a nőiesség mind attól függ, amit megvásárolunk. A reklámipar nem termékeket vagy ötleteket árusít, hanem a boldogság lenyűgöző, de hamis illúzióját.” [ Toscani, 1999]

 Toscani a Benetton reklámkampányainak felelőse volt évekig, s sikerei révén nyert befolyását az emberekre nem az alábbi idézetben említettek alapján, hanem éppen ellenkezőleg használta fel. Az általa tervezett reklámok rendhagyó módon, gondolkodásra késztették, sőt inkább kényszerítették a társadalmat. Kikerülhetetlen volt annak, aki egy pillantást is vetett rájuk, hogy ne töprengjen el egy percig olyan fontos problémákról, mint az anorexia, a rasszizmus, vagy a szegénység. Feltehető tehát a kérdés: vajon lenne- a nagyhatalmú cégeknek lehetősége arra, hogy reális világképet közvetítsenek, s ezzel gondolkodásra, változásra sarkallják az embereket, amellett, hogy ezek a rendhagyó reklámok remek reklámfogások is lennének a számukra?

 A válasz elméletben igen, gyakorlatban pedig elenyésző a száma az ilyen típusú spotoknak.

Pozitív példa a kozmetikumokat hirdető cégek közül a Dove, amely az igazi, természetes szépség jegyében retusálatlan, nem plasztikázott nőalakokkal reklámozza termékeit, s ezzel nem növeli a nőkben- és újabban férfiakban- is folyamatosan növekvő testképzavart és komplexust, amelynek káros következményei többek között az anorexia, bulémia és a plasztikai műtét-mánia.

 Pedig a reklámügynökségek nyitottak, bármilyen kihívás elébe állnak, s a kreatív munkát sokkal inkább szomjazzák, mint a fantáziátlan, csakis nyereségorientált briefingeket.

Kaszás György a McAnn Erickson reklámügynökség magyar kirendeltségének vezérigazgatója „A nagy adrenalinjáték: Reklámcsinálás, amitől gyorsabban ver a szívem” című művében kifejti, hogy mennyire romlik a reklámok minősége nemzetközi és magyar szinten is. [ Kaszás, 2000]

 Ennek oka nem a pénz-, vagy kreativitáshiány, hanem az a fajta igénytelenség, beszűkültség, amely a megbízókat jellemzi, mikor egy- egy kampányt igényelnek. Sajnálatos, hogy azok, akik kezében lenne a kulcs arra, hogy reális világképet lássunk, nem élnek eszközükkel.

Őket csupán az érdekli- tisztelet a kivételnek-, hogy a fogyasztó fogyasszon, a termék fogyjon.

 A világ pedig eközben önmagának kreál betegségeket, természeti katasztrófákat, mert a média, - akinek éppen az lenne a feladata, hogy informálja és formálja a médiafogyasztókat- nem vállalja és nem teljesíti be ezt a felelősségteljes szerepkört. A közszolgálati reklámok pedig abszolút kisebbségben vannak. Egyrészt az állami pénzhiány miatt, másrészt pedig ha lenne is elég pénz, a médiatörvény kimondja, hogy a kereskedelmi médiumok óránként tizenkét perc, a közszolgálati médiumok ezzel szemben csupán hat perc reklámot sugározhatnak.

 Az 1996-os médiatörvény elavultságát eddig képtelen volt áthidalni a magyar médiaszakemberek, ami szomorú, mert hogyan legyen kiegyensúlyozott a magyar médiapiac, ha nincs megfelelő törvény a szabályozására. A mostani médiatörvény az internetet sem szabályozza, tehát szabálytalan szabályrendszer áll fenn. Ha a médiatörvény világszerte kimondaná, hogy a kereskedelmi reklámok egyben szolgáljanak közszolgálati érdekeket, akkor meg lenne rá az esély, hogy a világ információ és megoldási alternatívák segítségével javulhasson. Pozitív manipuláció? Kétség kívül paradox érzetet kelt ez a két szó egymás mellett, mégis radikális változásokra lenne szükség az emberekben mind a környezethez, mind az egymáshoz való hozzáállásban. Amíg azonban a szándék nincs meg a változás iránt azokban, akik igazából befolyásolják az emberek felfogását, addig az emberek sem fognak megváltozni.