Mi is jut eszünkbe Alex Kapranos neve hallatán? Valakinek lehet, hogy semmi, de a többség egyből a jóvágású, elegáns zenészekből álló, glasgowi székhelyű Franz Ferdinandra asszociál. Ez alkalommal azonban nem egy új albummal vagy kislemezzel van dolgunk, hanem egy könyvvel, ráadásul egy nem mindennapival. Alexról bizonyára kevesen tudják, de régebben heti rendszerességgel publikálták cikkeit a The Guardian című angol napilapban. A cikksorozat nagyon sikeresnek bizonyult, nem csak a rajongók körében, így fogant meg az a gondolat, hogy könyv formájában is kiadja írásait.
Természetesen ezek a rövidke szösszenetek is a zenekarhoz kötődnek, a 2005-2006-os világkörüli turné különböző állomásairól ad nekünk egy kis életképet a frontember.
Ez így önmagában nem olyan érdekes, hiszen olvashattunk már ilyeneket más együttesektől is, de ez esetben teljesen más a helyzet: nem abba kapunk betekintést, hogy a bandatagok a turné alatt hány rajongót döntöttek ágynak, mennyi alkoholt voltak képesek szervezetükbe juttatni, vagy milyen egyéb tudatmódosító szerrel mérgezték magukat. Kapranos teljesen más oldalról közelíti meg és mutatja be a zenekar életét: egy igazi gasztronómiai utazásra invitál minket. Megtudhatjuk milyen különleges ételeket kóstoltak meg a turné alatt érintett különböző városokban, Glasgowtól Hong Kongon át, egészen Sydney-ig. Az egyébként remek írói vénával megáldott énekes rövid fejezetekre bontja művét, és nem lineáris időrendben halad, hanem összevissza ugrál a városok között, amivel még változatosabbá válik az iromány, az meg csak hab a tortán, hogy mindezek mellett személyes történeteket is belesző mondandójába. Ettől pedig végtelenül személyessé és kedvessé válik ez az alapjáraton is közvetlen alkotás, és olyan közel enged magához Kapranos, hogy szinte már belepirulunk. A stílusa is magával ragadó, olyan részletesen és érzékletesen tudja ábrázolni az egyes pillanatokat, helyzeteket, hogy az olvasó úgy érzi, ő is ott ül és vele együtt éli át az eseményeket. Mindezt olyan könnyedén, olyan pofátlanul egyszerűen teszi már az első pillanattól kezdve, hogy az ember hiába próbálja, nem tud nemet mondani neki, és hagyja belerángatni magát a kulináris időutazásba, hogy aztán a végén nyúzottan másszon ki az időgépből, nagy mosollyal az arcán. Merthogy a másik eszköz, ami annyira a könyvhöz tudja bilincselni az embert, az a humor. Az a fanyar, gúnyos, szarkasztikus, tipikus angol humor, ami gyakran átjárja a történeteket, és akaratlanul is megmozgatja a védtelen olvasó arcizmait.

A témaválasztás már önmagában furcsa, és mint tudjuk, a különös dolgok szinte mágnesként vonzzák az embereket. Megfordul a fejünkben a nagy kérdés: egy évek óta turnézó, világhírű zenekar frontembere, aki nap mint nap izgalmasabbnál izgalmasabb dolgokkal találkozik, miért pont egy ilyen témát dolgoz fel? Nos, valószínűleg csak a rajongók tudják, de Kapranos a Franz Ferdinand világhírűvé válása előtt pincérként és szakácsként is dolgozott, így feltételezhetően akkor alakult ki az ételek iránti hatalmas vonzalma. Ez a nagy szerelem pedig megmaradt, sőt talán fokozódott is, amikor együttese berobbant a köztudatba, és megnyílt előtte a világ, és ezzel az összes étterem kapuja, ahol azóta is előszeretettel kóstolja meg a helyi különlegességeket. Kritizál, dicsér, fintorog – mindent megoszt velünk, és nem csak az ételeket, hanem a helyet, és az ottani embereket is értékeli, valamint minden történet elején vagy végén egy rövidke anekdotával magyarázza el, hogy miért is éppen arról ír, amiről, a mellékletként pedig felsorolja címmel, nyitvatartási idővel, elérhetőségekkel együtt az összes étkezdét, ami szerepel az írásokban.

Bár saját elmondása szerint már bánja, hogy kiadta a Sound Bites-ot, mi mégis nagyon örülünk neki, mert igazán élvezetes, vicces olvasmány, és nem csak a rajongóknak okozhat kellemes perceket, hanem azoknak is, akik egyszerűen csak szeretnek különleges ételekről olvasni. Érdemes tehát rászánni egy kis időt (mindössze 132 oldal), még akkor is, ha nem ismerjük a zenekart, ha pedig rajongók vagyok, akkor szigorúan kötelező darab.

A könyv illusztrációit egyébként az az Andy Knowles készítette, aki a You Could Have It So Much Better turnéján egy-egy szám erejéig dobosként erősítette a skót négyest. A köszönetnyilvánításban kiemelt helyen szerepel a neve, kreatív és vicces rajzai szintén hozzájárulnak az élményhez, és a glasgowi művészeti főiskola hírnevének növeléséhez.

Folytatásra nincs túl sok esély, ezért is sajnálatos, hogy nem került bele minden cikk. Az viszont bíztató jel lehet, hogy zenésztársának sikerén felbuzdulva a dobos is nekikezdett egy hasonló jellegű projektnek, ezúttal a gyorséttermekre fókuszálva. Az a jövő zenéje, hogy ebből mi fog kisülni, mindenesetre én készen állok egy újabb gasztronómiai időutazásra.