Idén választások voltak, nem kis téttel, próbálom ennek betudni, hogy most sem voltak igazi majálisok. A szavazások már áprilisban lecsengtek, de egyes pártok ünnepelni, mások magyarázkodni akartak még egyet, így az idei május 1.-ék is politikai rendezvénnyé degradálódtak. Pedig a munka ünnepe, amelyet érdekes módon munkaszüneti nappal ünnepelünk, talán az egyetlen – ugyan nem maradéktalanul – de jó öröksége az előző rendszernek.
Éljen Rákosi, éljen a Párt! Én már csak beszámolókból hallottam ezeket a mondatokat, meg a hozzájuk kapcsolódó történeteket, vonuló fiatalokról, vörösben pompázó parádékról, borról, búzáról, békességről és a Petőfi Brigád 150%-os teljesítményéről. Az viszont minden visszaemlékezésből kitűnik, hogy a sok „szocialista maszlag” mellett élvezettel mesélik nagyszüleim, szüleim, rokonaim és a család idősebb barátai a sztorikat, olyan majálisokról, amiket ma már el sem tudunk képzelni.
Mert amellett, hogy volt egy protokoll rész, amire az összes általános és középiskolából ki lettek vezényelve a gyerekek és ájulásig masíroztak különböző mezőgazdasági és nehézipari jelszavakat formázva és/vagy skandálva, az emberek összegyűltek a parkokban, „művházakban”, kertekben és együtt töltöttek egy tavaszi délutánt. Mert máskor nem volt körhinta az Alsó-parkban, céllövölde, vattacukros és főtt kukoricás az önkormányzat épülete előtti téren és nem volt Ricse, Korda vagy Szűcs Judit koncert a művházban.
Az említett példákat éppen Gödöllő ihlette, de véleményem és tapasztalataim szerint bármelyik vidéki kisvárost vagy falut be lehet helyettesíteni a történetbe. Mi a helyzet a nagyvárosokkal? Leginkább az, hogy más emberek másfajta elvárásokkal laknak például Budapesten, de a majális itt sem különbözött sokban. A Felvonulási teret ellepték (meglepő módon) a felvonulók, az aktuális MSZMP KB és még ezer mozaik szó fejes pedig kiélhette kóros integetési ingerét, majd mindenkinek irány a városliget, ahol sör, virsli és minden jó várta az ünneplőket.
Habár fiatal vagyok még, azért 1988. március 4-i születési dátumommal még éppen hogy a szocializmus gyermeke lehettem. Felfogni persze nem tudtam belőle semmit, de azért nem váltunk mi meg olyan gyorsan attól a drága jó rendszertől, hogy ne maradt volna pár nyoma gyermekkoromra. Például a városligeti kisvonatozás, vagy a tűzoltó-bemutató a Vajdahunyadvár mellett. Akkoriban még volt erre érdeklődés, az emberek kimentek a majálisokra, és vitték a gyerekeket, akik ezt egyfajta tavaszi karácsonynak fogták fel. Volt májusfa, ahol értékes nyereményekért lehetett mászni egy villanyoszlop vastagságú rúdra, árusok, sátrak, rengeteg édesség, vidámparki játékok, jobb helyeken még légiparádé is.
Mára ezek szépen lassan eltűntek, vagy átalakultak. Szinte csak politikai pártok hívják találkozóra az embereket május 1-én, a Munka ünnepe pedig egy otthon töltött munkanappá silányodott, amikor végre ki lehet takarítani, vagy meg lehet csinálni azokat az elmaradásokat, amik már régóta nem hagytak nyugodni. Miért van ez? Egyesek szerint azért, mert a május 1. az előző rendszer ünnepe és csak a „mocskos komcsik” ünneplik. Viszont többen vannak, akik szerint inkább arról lehet szó, hogy a globalizáció hatásaként az ilyen társadalmi események mellett is elhaladt az idő. Falun még csak-csak megünneplik, hiszen ez egy újabb alkalom az összejövetelre – és ne titkoljuk, az ivásra – de a nagyvárosokból abszolút kiveszett az alkalom utáni igény. A fiatalok már csak este tudnak szórakozni, napközben egy parkba akkor sem ülnek ki, ha otthon nincs semmi dolguk. Ez vajon egy trend, ami minden szocializmusból ébredő ország átvesz, mert eljött a demokrácia és a globalizáció?
Én nem gondolom, hogy erről lenne szó. Volt szerencsém az elmúlt két évben április 30-át Hollandiában tölteni. Ez a dátum odakint ünnepnap, a mindenkori királynő születésnapja, amikor az egyébként mindenfajta nacionalizmust elutasító hollandok narancsba, vagy pirosfehérkékbe öltöznek és végigmulatják a napot. Az esemény nagyon hasonlít a régi magyar majálisokra, hiszen kortól függetlenül minden generáció az utcákra vonul és ünnepel. Akkor is, ha idejemúltnak tekinti és egyébként elutasítja a monarchiát, mint államformát. Ez az ünnep mindenkié, egy olyan nap, amikor a magyaroknál sokkal merevebb és betokosodottabb (és érdekes módon mégis egészségesebb és életvidámabb) hollandokra szinte rá se lehet ismerni.
Ez csak egy példa, de láthatunk hasonlót akár Németországban, Spanyolorszégban, Olaszországban, Görögországban, egyszóval az érdektelenség és az ünnepek elhagyása nem a nyugati demokráciává válás egyik szomorú velejárója. Nem kell feltétlenül lemondani mindenről, ami az előző rendszerből maradt, vagy amit a fiatalok elsőre talán cikinek tartanak.
Jó példa erre az a rendezvény, amit a HÖK szervezett május 12-re. A Kari Nap és Majális bebizonyította, hogy ma is van igény egy jó bográcsozásra, céllövöldézésre, vattacukrozásra és sörpadnál ülős, pálinkától bódult beszélgetésre. Aki a rossz idő ellenére eljött, azt gondolom maradéktalanul jól érezte magát és egy pillanatra talán megfeledkezett az megelőző és elkövetkező napokat átható ZH-król, dolgozat-leadási határidőkről, vizsgákról és egyéb ügyes-bajos dolgokról. Reméljük jövőre még többen leszünk és így visszakerülhet a köztudatba a majális igazi hangulata, amely amellett, hogy szocialista örökség, a munka ünnepe és még a rohadt árusok és búcsúsok is rajtunk gazdagodnak meg, egy olyan alkalom, amikor időt szakíthatunk egymásra, rokonainkra, barátainkra, a kikapcsolódásra és a hamar beköszönő nyár előtt még utoljára észrevehetjük, milyen szép is tud lenni a tavasz.
