Bár szinte mindegyik egyetem minden szaka rendelkezik levlistával, közös maillel vagy hírlevéllel, pont a legjobban felkapott közösségi médiafelületet nem használják ki az intézmények, ahol a diákokat a legkönnyebb lenne elérni. Hajtás után elmélkedés.

Igen, a Facebookról és Twitterről van szó. Ugyan a felsőoktatási intézmények nagy részének van saját csoportja - vagy személyként regisztrált profilja - ezek általában a buzgó hallgatók által üzemeltetett oldalak csupán, legtöbbször minimális tartalommal. A kérdés az, hogy miért nem az intézmény kommunikál a hallgatóival ezeken keresztül, hiszen a leglogikusabb az lenne, ha azon a platformon keresztül érné el a szak a diákságot, amelyet a leginkább használ, mégsem ez történik. Persze egy csatornát alkalmazni más édekeltségű közönség eléréséhez nem biztos, hogy kifizetődő lenne. Értsd ezalatt, hogy ha egy szak mondjuk a felvételizőket célozza meg facebookon keresztül (marketing célzattal), az valószínűleg nem fogja érdekelni a már a szakon tanuló diákokat, és vice versa. A megoldás valószínűleg az lenne, ha külön a felvételizőknek és külön a hallgatóknak, szakonként készítenének közösségi csoportokat, amelyen a - social media alapvető feltételének tekinthető - kölcsönös kommunikáció létre is jön.

A Twittert egyszerűbben és célorientáltabban lehetne használni: az elmaradó órákat, időpontváltozásokat, sürgős üzeneteket, vagy egyéb rövid infókat tökéletesen lehetne közölni rajta 140 karakterben. Előnye, hogy itt még önálló profil sem kell ahhoz, hogy követhessük a twitteket, szóval a kevésbé közösségi média-függők is használhatnák.

A hatékony alkalmazásukhoz azonban szükség lenne egy szemléletváltásra az egyetemek berkein belül, de ahol már cégek, márkák, intézmények próbálnak kapcsolatot létesíteni a közönségükkel javak reményében, talán nem túlzás bevonni ezt a fajta médiát oda, ahol eleve ki kellett volna, hogy alakuljon.