Van fővárosunk szívében egy profiljában főleg keleti hagyományok és ehhez kapcsolódó használati tárgyak közvetítésével foglalkozó üzlet, ahol jelképes értékű vásárlás esetén - további térítéstől mentesen - nézik meg az aurád színét, röpke kis elemzést is adva épp aktuális testi-lelki állapotodról. Ezt egyszerűen ki kellett próbálni!

 Persze nem egymagam vágtam neki az ígéretes kirándulásnak az energiatér és az azt átható, folyton örvénylő energiarendszerek, a csakrák világába. Gyönyörűen sütött a tavaszi nap, amikor jó adag spirituális érzékkel megáldott barátnőmmel kézen fogtuk egymást, hogy felkeressük minden titkok tudóját, az auradiagnosztát. Nem tagadom, izgatott voltam, mint egy alig hat-hét éves kislány, akit először visznek iskolába. Kikkel fogok ott találkozni? Barátságosak lesznek velem? Mit kell majd csinálnom? Tényleg kitárul majd előttem a jövőm? A kérdéseim megválaszolása utáni vágy keveredett bennem a kíváncsisággal, amit aztán a megdöbbenés momentumai követtek. Mert amint beléptünk a pici pincehelyiségben berendezett üzletbe, ráeszméltem, hogy előzetes elképzeléseimmel ellentétben ez nem holmi jövendőmondó jóshely. A terembe vezető lépcső mentén indiainak tűnő kendők sokfélesége hívogatott, a fal mellett glédába állított polcokon pedig füstölők, porcelánfigurák, míves ékszerek, szerelmi csábításhoz elengedhetetlen gyertyák, és a mennyezetről lelógó plüss pikacsú megkapó egyvelege tárult a gyanútlan auravadász szeme elé. Van itt minden, amit a vásárló akar. Aham, szóval a lelkiállapot-felmérés csak amolyan mellékágazat. De hát a szabály az szabály, első a vásárlás, aztán jöhet csak az aurám.

 Nem esett nehezemre kiválasztani az irdatlan mennyiségben felhalmozott füstölőkből pár kedvemre valót, meg különben is fűtött már a vágy, hogy megtudjam, milyen sorsot szántak nekem az égiek. Miután barátnőmet lovagiasan és taktikusan magam elé engedtem a vizsgálat során – elsőre mégsem olyan bátor az ember, nem lehet tudni, mit is tud valójában az aura – a jobb félni, mint megijedni-elvet a porba döngölte a tudásvágyam. Meg kell tudnom, milyen színű az aurám, milyen a csakráim állapota, és hogy hogyan viszonyul egymáshoz férfi és női énem! Még annak az árán is, hogy kitárulkozom egy egész boltnyi kíváncsiskodó előtt, és ha kirakatba teszem is a lelkem. Rátettem a kezem az érzékelőre, hagytam, hogy lefotózzák az aurámat, és vártuk az eredményt. Mellettem ott szobrozott a pár perccel azelőtt sötétvörös aurájúvá diagnosztizált barátnőm, de nemcsak őt, hanem a nyilván sokat látott auragurut is sikerült meglepnem az eredményemmel. A számítógép szerint jól látható, nagy kiterjedésű, nem mellesleg pedig indigó színű az aurám. Azért mentem el erre a helyre, mert amellett, hogy érdekel is az ezotéria, valamennyire hinni is akartam benne. Most, hogy kijött ez a remek eredmény, miért is ne hinnék benne? Hiszen az indigógyerekek különlegesek, érzékenyek, kreatívak, temperamentumosak, és küldetéstudattal rendeltettek erre a világra!

Újszerű felsőbbrendűségem tétova tudatával, az ajándékba kapott pillanatnyi öröm minden mámorát kiélvezve hagytam el barátnőmmel az elemzés színhelyét. Még az sem árnyékolta be jókedvemet, hogy ugyan a csakráimban többé-kevésbé gát nélkül áramlik az energia, ám a férfi énem túlságosan is markánsan nyomja el a bensőmben biztosan panaszosan zokogó női mivoltomat. Annyira megtetszett az elemzősdi, hogy elhatároztam, visszatérek még ide. Jó fél évvel életem első auranézegetése után már nyugodt szívvel ültem le ismét állapotfelmérést kérni fentebb említett, keleti szellemiségű barátomtól. Akkor és ott hidegzuhanyként ért a hír, hogy a szép, életerős aurám színe: zöld! A megrettenés okán belőlem kibukó kérdés, miszerint miért változott meg az aurám, nem maradt válasz – illetve visszapattintott kérdés – nélkül: miért változtam meg én magam?