I. rész, ahol a főhős is előkerül

A 17. századi „Németország” nem volt túl jó bőrben.

Ugyan e kijelentést saját szemem tanúságával nem igazolhatom, a kézikönyvek mégis írnak egy bizonyos 30 éves háborúról, vallási, illetve politikai széttagoltságról. Ez utóbbit nyilván arra értik, hogy a térség akkoriban több kisebb-nagyobb közigazgatási egységre volt feldarabolódva.

Ezen a nehéz talajon vetette meg lábát Gottfried Wilhelm Leibniz, a lángelme, és fiktív, ám bátor társa, gyermekkori barátja, aki útján végigkísérte, Gottdampf.

Mindketten Lipcsében kezdték meg életüket, körül-belül egy időpontban, az 1646. esztendőben, nulláról egy naposra virradó korukban. Továbbá mindketten egy asszony méhéből bújtak elő.

Már akkor sejteni lehetett, hogy a Leibniz-házban egy igazi újító látott napvilágot, de azt nem, hogy az a Gottdampf gyermek egész életét arra teszi majd, hogy Gottfriedhez intézze kérdéseit, miképp korábban Szókratész, egyéb embertársaihoz.

Így is lett, Gottdampf az évek során állta a sarat a fiatalon megmutatkozó zsenialitás oldalkocsijában. Állta Lipcsében, a jogi karon. Ilyenkor még csak olyan jól begyakorolt dolgokat kérdezgetett, mint „Hogy véled, Gottfried, az állam alapja a központi hatalom vagy a népakarat-e?”. Állta Jénában ahol Leibniz átevezett a matematika gyors sodrású vizeire (és ahol Gottdampf egy üvegfúvó segédjeként kapott állást, s ahol egy ügyetlen mozdulat következtében létrehozott valamiféle különleges összetételű, tűzálló üvegtálat). Ekkorra komolyodtak az átgondolnivalók, és Gottdampf szerényebb szelleme számára nagyobb agymunkát igényeltek a felteendők. De csak azért is bírt velük (Így: „Mondd csak, Leibniz, miért állítod hát, hogy a kör oly végtelen, hogy kezdő- és végpontja meghatározhatatlan?”).

Leibniz továbbá több helyütt tanult teológiát és fizikát, volt diplomata, filozófus, és jelentős eredményeket ért el a logikában. Fiatal kora ellenére tagja lett a Royal Society-nek, és több tudományos akadémia megalapításában is segédkezett. Igazán derék fiú volt.

S bár a differenciál- és integrálszámítás idejére valahogy lankadtak Gottdampf matematikai irányú kérdései, egyéb témák is előkerültek. Még szerencse, hogy Gottfried igazi polihisztor volt.

 „Mire vágyik a Minden?” – jutottak el a szavak egy szép napon a Gottdampf szájától Leibniz füléig vezető úton.  – „A tökéletességre.” És innentől nem is volt megállás.