Ha körül néztek, biztos, hogy több olyan barátotok, ismerősötök van, aki kint volt, vagy ki akar menni külföldre. Jómagam is efféle emberekkel vagyok körül véve. Ez az oka annak is, hogy elgondolkoztam: miért akarunk annyira elmenni innen, és valahol máshol felépíteni az álmunkat. Hihetetlen, hogy senkinek nem szerepel az az álmában, hogy ha kilép a nagybetűs életbe, akkor valamelyik magyarországi városban letelepszik, és boldogan él, amíg meg nem…
Kíváncsi lettem. Tudni akartam, mi készteti az embereket sokszor arra, hogy más ország állampolgáraként boldoguljanak az életben. Annak érdekében, hogy kérdéseimre minél átfogóbb és kielégítőbb választ kapjak, a lehető legtöbb oldalról és szemszögből meg akartam vizsgálni a témát. Beszéltem olyannal, aki kint tanult, kint dolgozott és olyannal, aki épp készül elhagyni az országot.
A kíváncsiságomat először egykori lakótársam ébresztette fel. Mellette rengeteget hallottam arról az időről, amit ő Japánban töltött cserediákként. Beszélgetéseink során újra és újra előjött a téma, mihez is akarunk kezdeni majd a jövőben. Ő mindig oda lyukadt ki, hogy mindenképpen el akarja hagyni az országot. Már akkor is tudni akartam az okát. A válasza mindig ugyanaz volt: Magyarországon nyomasztó az élet, és kilátástalan. Szerinte, hiába szerzi meg a diplomát, nem tud majd elhelyezkedni és inkább elmegy egy jó munkahely és a szebb élet reményében. A szörnyű az volt, ahogy kihallatszott a hangjából, hogy tényleg nem szeret itthon lenni. Visszavágyik Japánba.
Egy másik egyetemista társam Londonban volt. Ő dolgozni ment ki a pénzszerzés és a nyelvtanulás érdekében. Ő is csupán egy évet töltött Angliában, mint au-pair. A véleménye ugyan az, mint az előző személynél: bármikor visszamenne, a diploma után el akarja hagyni az országot. Ő is úgy gondolja, nincs jövője ebben az országban. minden amire vágyik, azt Angliában érheti el.
Mondhatjuk, ők fiatalok, álmodoznak és a komoly gondolata a kiköltözésnek még pár évnyi távolságban van tőlük. Ám az idősebb ismerőseim körében is rengetegen elhagyták az országot. Van, aki Írországban, Angliában, Hollandiában, vagy Belgiumban folytatja, pontosabban próbálja meg folytatni, újrakezdeni az életét abban bízva, hogy kint minden más lesz. Jelenleg két közeli barátom is Ausztráliába vágyik. Az egyikük érettebb, a másik komolytalanabb fejjel. Az utóbbi fiatal főleg kalandvágyból akar elmenni itthonról, hiszen továbbtanulás híján nem jutott jobb ötlet az eszébe, mint hogy elmenjen. Az idősebb és ezért tapasztaltabb, érettebb gondolkodással rendelkező családi barátunkat kérdeztem meg annak az okáról, hogy úgy döntött, itt hagyja családját és barátait: „- Régóta gondolkozom azon, hogy kiköltözzek. A hosszú évek alatt, amióta befejeztem tanulmányaimat és a dolgozók sorába álltam, egyre többször szembesülök a ténnyel, hogy nagyon nehéz a kvalitásaimnak megfelelő munkát találni. Még ha találok is, manapság olyan fizetések vannak, ami inkább megalázó semmint ösztönző és egyre nehezebb még egy átlagos egzisztenciát is felépíteni vagy fenntartani.” Arra a kérdésemre, hogy miért a kontinensnyi országra esett a választása ezt felelte: „- Ausztrália azért jött szóba, mert ott vannak barátaim, akik tudnak segíteni a letelepedésben, ami abban az országban igen nehéz, mivel olyan szakmával kell rendelkezni, amiből ott hiány mutatkozik. Én is csak úgy tudok legálisan maradni, ha beiratkozok valamilyen iskolába tanulni. Ha felvesznek, akkor valószínűleg letelepedek és pár év múlva állampolgárságért folyamodok.”
Nem mellesleg, az ő édesanyja pár éve az Egyesült Államokba költözött ki, mivel visszautasíthatatlan munkalehetőséget kapott, mint betegápoló. A szörnyű, hogy külföldön sokkal többre értékelték a Magyarországon megszerzett tudását, mint a saját hazájában. És ilyenkor merül fel bennem a kérdés: Megéri e Magyarországnak, hogy kitanítatják a fiataljaikat, majd megfelelő munkalehetőségek és feltételek híján kiengedik őket az országból? Külföldön aranyat ér egy magyar orvos, vagy mérnök, de akkor Magyarországon miért nem kapnak elég megbecsülést. Mivel a választ még nem sikerült kitalálnom, így térjünk vissza a témához…
Szintén a család egyik barátja (mondtam, hogy a környezetemben mindenki elhagyja az országot…) tért vissza a párjával hazánkba azok után, hogy nekik nem valósult meg a nagy álom a határainkon kívül. A lány fiatalon kint töltött pár évet Angliában, mint babysitter, ezáltal úgy vélték, az ő tapasztalatával és angol tanári diplomájával, valamint a párja állatorvosi oklevelével egyszerű lesz az elhelyezkedés a szigetországban. Sajnos tévedtek. Hiába minden tapasztalat, vagy képzettség, nem kaptak munkát: „- Pénzkeresési céllal mentünk ki. Pont akkor szűnt meg a munkahelyem itthon, így jutottunk erre az elhatározásra. Azért Angliába utaztunk, mert angol tanár vagyok, és abban az időben nyitotta meg az ország a munkaerőpiacát más országoknak is. (…) Jobb kint a megélhetés, ha sikerül elhelyezkedni, de drágább is minden. Azért jöttünk haza, mert nem úgy jött össze a kinti munka, ahogy szerettük volna. 5 hónapot voltunk kint, 2007 márciusában jöttünk haza.” A kint töltött idő alatt az a pénz, amivel kimentek, természetesen nem jött vissza, hiszen a lány angoltanári diplomájával egy sportcipő boltban tudott elhelyezkedni eladóként, míg a férje fish-and-chips árusként kereste a pénzt. Kettőjük keresete épp elég volt egy kis albérletre és a megélhetésre, de félretenni nem tudtak. Mindennek ellenére azt mondják, nem bánták meg, hiszen tapasztalatszerzésnek jó volt.
Ezekből az esetekből kiderülhet, hogy bár kecsegtető a külföldi élet és munka, nem biztos, hogy úgy alakul, ahogy azt a siker sztorikban hallani lehet.
„- Mindenképpen azt javaslom, hogy körültekintőnek kell lenni, és nem szabad készületlenül kimenni. Az interneten is sok állásajánlat van, utána kell járni ezeknek, esetleg telefonálni, e-mailezni, felvenni velük a kapcsolatot. Nagyon fontos, hogy elég pénzzel kell kimenni, sokba kerül a szállás, utazás, étel, amíg nem találsz munkát magadnak. A külföldi élet mindenképpen nagy körültekintést és szervezést igényel.”
Ennek az esetnek az ellensúlyozása érdekében meg akartam kérdezni egy szintén Angliában élő ismerősömet, ám (gondolom én) rengeteg teendője és zsúfolt programja miatt, nem volt lehetősége válaszolni a kérdéseimre. Így csupán egy pár hónappal ezelőtti beszélgetés emlékeit tudom visszaadni ebben a cikkben.
Ez az előbb említett lány körülbelül 4 éve költözött ki Angliába. Neki is úgy kezdődött, mint annyi más fiatal lánynak, azaz csupán egy kis pénz szerzés reményében kiment rövid időre babysitterkedni. Ám neki olyannyira sikerült a kinti élet, hogy az egy év két évre, majd három, és négy évre húzódott, míg végül arra a kérdésre, hogy mikor költözik vissza Magyarországra, nem tudta meg mondani a választ. Ő maga sem tudja. Kint befogadták ez idő alatt. A munkájában annyira sikeres, hogy ajánlások útján folyamatosan van helye, ahol gyerekekre vigyázzon. Keresetéből kényelmesen megél, nem szenved hiányt semmiben. Általában félévente jön haza meglátogatni a családot, a barátokat.
Nem tudnám letagadni, hogy természetesen bennem is él az efféle kalandvágy, de akkor sem tudom és nem kaptam választ arra a kérdésre, hogy a boldog élet gondolata, miért függ össze a legtöbb fiatal fejében a külföldi élettel. Amint hallottuk, sokan vannak, akik nem csak az időszakos pénzkeresési lehetőség céljából mennek ki, sokkal inkább letelepedési szándékkal. Erről eszembe jutott a téli olimpia idején felröppent botrány, amelynél az okozott felháborodást, hogy pár magyar „szurkoló” menekültstátuszért folyamodott az olimpiát követően, hogy ez által Kanadában maradhassanak. Ezen a nemzetközi sajtó felháborodott és már-már valamiféle betolakodó kis féregnek érezhettük magunkat pár ilyen személy miatt mi magyarok. A saját kis országunkban sokan a környező országokból hozzánk átjáró munkásokat becsmérlik, miszerint elveszik a magyarok elől a munkalehetőségeket. De kérdezem én: akkor minket vajon minek tekinthetnek akár Kanadában, akár Angliában. Vagy ez úgy működik, hogy ha minket kitúrnak a hazai álláspiacról, akkor mi kiszorítjuk egy másik ország polgárait az övékről? A másik pedig: tényleg ennyire szörnyű lenne itthon a helyzet, hogy már a „menekült státusz” a megoldás? Pedig a lényeg minden országban ugyan az: tanulni és dolgozni kell. A pénz a fontos, de amint hallhattuk ez kint sem olyan egyszerű dolog. Ott sem mindenki tehetős és gazdag, akármennyire is ez a kép jut el hazánkba ezekről az országokról. Véleményem szerint az, aki kint tud sikeres lenni, az itthon is ugyanúgy fel tudná építeni a karrierjét. Ez ugyanígy igaz fordítva is: aki itthon nem képes boldogulni, semmi nem garantálja, hogy egy idegen országban ez másképp lenne.
