– Nagyapád mindig késsel-villával eszi a virslit…
– Ugyan már, Nagyanyó, miért nem ehetem úgy, ahogy én akarom?
– Mert az olyan sznobság!
– No, látod, ezért nem vonulok fel május 1-jén a ligetben! Van ott virsli meg sör, de nem adnak hozzá kést és villát!
Nagyszüleim mindennapos csipkelődései közt Nagyapám utóbbi, humoros megjegyzése ütötte meg a fülemet. Elgondolkodtam, mi húzódhat meg e tréfás megjegyzés mögött, mindenféle politikai beállítódástól függetlenül, gondolkodóba ejtett az idősebb generáció „hozott tudása”, a mindennapokat alakító világszemlélete.
Felvonulni május 1-jén? Miért is? Igen, a munka ünnepe, munkaszüneti nap minden évben, mióta az eszemet tudom, és mintha valóban lenne valami a Városligetben… Utánanézve a dolognak kiderült, hogy a szocialista országokban, és azokon kívül is állami szabadnap, a nemzetközi munkásmozgalmaknak köszönhetően. Az érdekes inkább az, hogy a szocialista-kommunista uralom elveit szolgáló, már-már propaganda „ünnep” hogyan létezhet a diktatúra bukása után még mindig? Ezt a kérdést bizonyára sokféleképpen meg lehetne közelíteni, bennem azonban inkább tovább formálódott a gondolat: 
Szinte hihetetlen, hogy a nagyszüleim egy, a mienktől eltérő rendszerben szocializálódtak, (ha nem is abban nőttek fel, de mégis csak végigélték), és még mindig az ott megélt dolgokat tartják viszonyítási alapnak, normának. Az érthető, hogy a fiatalság egyenlő a szép (vagy az idővel megszépült) emlékekkel, általában ugyanis maguk az idősek is jobbnak titulálják fiatal éveiket a mostanihoz képest. De vajon ugyanígy van-e egy háború, egy diktatúra, egy elnyomó rendszer uralma alatt felnövekvő fiatal számára is? Bármennyire is furcsa, de így van, a régi szép idők emlékei megmaradnak, és a szokás hatalma alól is nehéz kibújni. Akit esetleg megtévesztettek, például egy május 1-jei felvonulás tévesen értelmezett apropóján, az minden bizonnyal arra emlékszik ma, (és úgy is élte meg akkor!), hogy milyen jó volt egy nap pihenővel megünnepelni a szorgos hétköznapokat.
Manapság nehéz értékelni és megérteni, mit is jelenthetett május 1-jén a ligetben „szórakozni”, de nem ítélhetjük el azokat az embereket, akiknek ez akkor és ott örömet okozott. A civil embereket. Hiszen az emlékek számítanak, nem egy politikai ideológia vagy egy rendszer. Az egyéni élmények, a megélt pillanatok, a másik emberhez való viszony és megnyilvánulás határozzák meg az életet. Amiben hiszünk, annak híven alakítjuk sorsunkat. Lehet ez bármilyen eszme, vallás, vagy csak egy tulajdonság, melyről azt gondjuk: ezek vagyunk mi. Mindezek után kijelenthetem, hogy számomra a május egyértelműen a felébredés, a testi-lelki-szellemi megújulás időszaka. Ebben az évben legalábbis.
