Az első óra volt az egyetemen, kiscsoportban, nagyjából húsz fővel. Tűkön ülve vártuk az oktatót, mert az óra mind elnevezése, mind időpontja alapján érdekesnek ígérkezett. Besétált közénk és leült a körberakott székek egyikére egy 60 év körüli hölgy. Érdeklődve figyelt minket, mi pedig elcsendesedve méregettük, élve a gyanúperrel, oktatónk jelent meg. Néhány perccel később kiderült, tévedtünk. A hölgy a csoporttársunk, akinek régi vágya teljesült, amikor felvették pszichológia szakra. Megjegyzem, semmivel nem teljesít rosszabbul, mint a csoport átlaga, sőt.
Sokak szerint nevetséges, elképzelhetetlen vagy éppen teljesen fölösleges egy bizonyos kor után képezni magunkat. A kor előrehaladtával az ember valóban nehezebben szánja rá magát, és csak komoly küzdelmek árán tanulhat sikeresen, azonban nem lehetetlen. A fent említett hölgy az öregkori elbutulásnak a legcsekélyebb jelét sem mutatta, és egy fél év elteltével semmivel nem volt hátrányosabb helyzetben, mint fiatal csoporttársai.
Manapság a végzettség, de főképpen annak szintje már-már létfontosságú. Azt azonban nem szabad elfelejteni, az egyetemek, a felnőttképzések nem korhatárosak. Tény ugyan, hogy a mai felvételi rendszer követelményeit nem mindig könnyű teljesíteni, azonban semmiképpen sem mondanám, hogy lehetetlen volna. A tanulás nem csak hivatásunk, vagy álmaink megvalósítása céljából fontos. Bizonyított, hogy az emberi agy annál lassabban öregszik, minél többet, minél aktívabban használjuk.
Természetesen nem az egyetem az egyetlen lehetőség. Rengeteg felnőttképzés és szakképzés elérhető napjainkban. Vannak szervezetek, amelyek az esélyegyenlőség megteremtése érdekében ingyenes számítógép- illetve internethasználati kurzusokat indítanak, melyeken bárki részt vehet, kortól és nemtől függetlenül. Ez utóbbi elvégzése erősen ajánlott mindazoknak, akik idősödő fejjel – nagyon helyesen – tanulásra adják a fejüket, hiszen ma már gyakorlatilag mindenhol interneten folyik a kommunikáció.
Soha nem késő elkezdeni megvalósítani az álmokat, váltani, valami újba kezdeni. Én még csak egyetemi szinten találkoztam ilyesmivel, de bátran kijelentem, a huszonéves csoporttársak kevésbé lekezelőek, mint azt gondolná az ember. Az egyetem az életre készít fel, mondják sokszor, de ami még fontosabb, hogy – jobb esetben – olyan értékeket ad át, mint a tolerancia, az empátia és a segítőkészség. Ennek része az is, amikor a fiatalok szinte anyáskodó gondoskodással terelgetik az idősebb csoporttársat és mindent megtesznek, hogy segítsék őt mind a tanulásban, mind a csoportba való beilleszkedésben.
Természetesen nem állítom, hogy mindenkinek diplomára van szüksége. Nem lenne igazam. Viszont fontos, hogy az ember úgy élje az életét, hogy elégedett lehessen vele, hogy elmondhassa, megvalósította mindazt, amire vágyott. Ehhez hozzátartoznak a tanulmányok, a munka. Hiszen ha jobban belegondolunk, a legtöbb ember több időt tölt a munkájával, mint a családjával.
Soha nem szabad megriadni tehát mindattól, amit megtehetünk. Megfelelő önbizalommal és magunkba vetett hittel bármibe bele lehet kezdeni, és a mások belénk vetett hitére támaszkodva be is tudjuk majd fejezni. Ahogyan elmúlnak felettünk az évek, valóban nehezebbé válik megjegyezni mindent, viszont az a lelkesedés, amely egy olyan embert jellemez, aki rég elfeledett álmát készül megvalósítani, pótolja mindezt.
Tanulni soha nem késő, legyen szó egy varrótanfolyamról, vagy akár egy pszichológusi diplomáról. A számlálhatatlan lehetőség között mindenki megtalálhatja azt, ami számára a legmegfelelőbb, és ha csak hobbiból, érdeklődésből tesszük is, a világ minden apró információval egyre tágasabbá válik előttünk, amely egy tartalmasabb élet biztosítéka.
Persze nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy bár önmagának és önmagáért tanul az ember, ezáltal közelebb kerülhet egy másik generációhoz – gyermekekhez, unokákhoz –, és nem mellesleg új hivatása akár komoly anyagi előnyökhöz is juttathatja a kitartó nebulót.
