Múlt héten lehetőség adódott arra, hogy betekintsek egy kollégista életébe, méghozzá egyik kedves csoporttársam személyében. Izgatottan vártam már a pillanatot, hogy legalább egy kicsit is megízleljem a kollégista életet. Egy biztos: nem olyan egyszerű!

          Hányszor álmodozunk arról, hogy milyen jó lenne a barátokkal együtt élni, együtt főzni, együtt ülni a tévé előtt és élvezni az életet. Igen, ez mind szép és jó gondolat, de sajnos nem gondolunk bele, hogy ez nem megy ilyen egyszerűen. Amikor elkezdjük az egyetemista életet, felmerülhet bennünk az érzés, hogy milyen jó ez az önállóság, biztos megbirkóznánk már egy saját kis odúval. Ám azok, akik messzi földről érkeznek egyetemünkre, választásuk nincs, kollégisták lesznek. Ez így történt kedves csoporttársammal is.

Amikor meghívást kaptam a kollégiumba, örömmel fogadtam el. Bebújtunk a kis kolesz szobába, mindenki elfoglalta a számára legmegfelelőbb helyet és kényelembe helyeztük magunkat. Engem persze hajtott a kíváncsiság. Milyenek a szobatársaid? Jól be tudtál rendezkedni? Nem zavar, hogy sokan vannak körületted? Ilyen és még ehhez hasonló kérdésekkel bombáztam csoporttársam. Elmesélte, hogy nagyon élvezi, a szobatársaival nagyon jó a kapcsolata, de persze vannak nehézségek is, például gondoskodni kell a főzésről (!), mosásról, vagyis szó szerint magadat kell eltartani. Senki nincs, aki szóljon, hogy „kislányom, gyere kész a vacsora”, vagy „pakolj el a szobádban, mert már be sem lehet lépni”. Nem beszélve arról, hogy tényleg azt eszed, amit magadnak készítesz. ( Előnyben azok, akik tudnak főzni.)

    Szóval rájöttem, hogy közel sem olyan mókás az élet egy kollégiumban, mint amilyennek képzeltem. Természetesen nem azt mondom, hogy nem lehet élvezetes, csak azt, hogy hatalmas megbecsülés és gratuláció jár azoknak, akik ezt végig tudják csinálni. Hajrá!