Mi, első évfolyamosok még csak most kezdjük megszokni az új iskolát, még bizonytalanok vagyunk, és egy kicsit szokatlan ez a sok újdonság. Viszont vannak, akik már visszatérnek ebbe az intézménybe. Kíváncsi voltam, milyen érzés másodévesnek lenni, ezért feltettem pár kérdést P.B. magyar szakos hallgatónak.

A tavalyi évhez képest milyen volt az idei tanévkezdés?
Sokkal könnyebben, és zökkenő mentesebben ment. A tavalyi káosz idén szeptemberben már elkerült. Ügyességemnek köszönhetően már nem kellett sokat várakoznom a beiratkozásnál, gördülékenyen ment a tárgyfelvétel, sikerült –majdnem- minden tárgyamat felvennem, és könnyebben kiigazodom az órarendben.

Mi változott meg tavaly óta, ami akkor nehézséget okozott?
Azóta nagyot fordult minden. Sikerült beilleszkednem egy számomra idegen környezetbe, ahol ma már nagyon kiegyensúlyozottnak érzem magam. Megbarátkoztam a csoporttársaimmal, akikkel számíthatunk egymásra, és sikerült megértenem a Neptunt.

Ahhoz képest, amit vártál, milyen a magyar szak?Nagyjából fedi azokat az elképzeléseket, amik idekerülésem előtt a fejemben voltak. A középiskola után ez egy nagy váltás, mivel akkor még élénken éltek bennem az ott szerzett tapasztalatok, és eleinte magam sem gondoltam volna, hogy ennyire nehéz lesz. Itt már nehezebb megfelelni az elvárásoknak. Végül is beváltotta a reményeimet majdnem minden téren, hiszen magas szintű oktatásban részesülök, és egy nagyon jó csapat része lehetek.

Tehát jó csapat lett a csoportotokból?
Kijelenthetem, hogy igen! Bár sokan lemorzsolódtak, a csoportnak maradt egy szűk magja, akik jól érzik magukat egymással. Sőt, én a minorral egy másik kis családot is kaptam, ahol jóval kevesebben vagyunk, de ettől igazán családias a légkör.

Jó volt hallani ezeket a pozitív szavakat, remélem ha túlleszünk a kezdeti nehézségeken, akkor talán majd megértem, hogy miért hallom annyit a felnőttektől, hogy legszebb évek a diákévek...