Hát igen, már megint a gyorsétterem. A magas árak miatt nem nagyon szoktam kipróbálni, de ma kipróbáltam. Érdekes antropológiai kutatási téma is lehetne. Ugyanis most világosodott meg bennem, hogy valahogy kényszeresen gyorsan eszek, ha ott vagyok, akármennyire is van időm. "Fogyassz, gyorsan, gyorsan gyere, mert mögötted már a következő!" - állhatna ez az üzenet it mottóul. Nagyon csalogató, de hát a magas árak miatt kevesen engedhetik meg maguknak ezt a luxust. Ha a környezeted rohan, te is rászorulsz, hogy rohanj, ez valami ősi bevésődés lehet, hisz hátrányt érzel, ha a hamburgert 15 perc alatt sikerül csak legyűrnöd. Rohanok én is, a pultos csaj megkérdezi gyorsan: "ketchup/mustár/majonéz?" Mondom: ketchup. Oké, és már perdíti is a hamburgert fél perc alatt, de mögöttem már a következők. Iskoláskorú gyerekeket látok, akik már a hétvégére kezdenek lazulni így csütörtök kora délután. Még nem egyetemisták, nem fenyegeti őket a vizsgaidőszak tudata, nem kéne rohanniuk, mégis rohannak. Mert ez egy gyorsétterem. A háttérben nagy zajban is felismerem Whitney Houston kilencvenes évekbeli slágerét, az "It's Not Right, But It's Okay"-t, merthogy nagy rádió- és zeneimádó hírében állok. Az egyik felén tehát a rohanj, a másik felén meg a papírok miatt kivágott esőerdők merednek ránk. Fogyassz, de ezzel több nem leszel, csak az ő hasznuk lesz több. Hát ja. A világ már csak ilyen...