Budapest szívében, egy gyönyörű kerületben járunk. Családi ház. Nem is akármilyen. Olyan, amelyről a legtöbb ember álmodozni sem mer, hiszen ki engedhetne meg magának 4 emeletet, 2 garázst, konditermet, úszómedencét; és had ne soroljam a további luxuskörülményeket.
Advent időszakát éljük, amikor a legtöbb házban, mindenhol ott díszeleg a konyhaasztalon az adventi koszorú. A házban olyan nagy volt a csend, hogy tisztán lehetett érteni, amit ezek a kis gyertyák egymással beszélgetnek.
Ez mondta az első: Én vagyok a BÉKE! De az emberek nem képesek életben tartani, úgy érzem elfogok aludni.Néhány pillanat múlva már csak egy vékonyan füstölgő kanóc emlékeztetett a hajdan fényesen tündöklő lángra.
Én, a HIT vagyok, kezdte rá a második gyertya. Az emberek engem fölöslegesnek tartanak, nincs értelme tovább égnem. A következő pillanatban egy enyhe fuvallat kioltotta a lángot.
Én a SZERETET vagyok, de nincs erőm tovább égni.- Mondta a harmadik gyertya. Az emberek nem törődnek velem, semmibe veszik, hogy milyen nagy szükségük van rám. Ezzel ki is aludt.
Néhány perc múlva belépett egy kisgyermek a szobába, és felkiáltott: Mi történt itt? De hát nektek égnetek kéne mindörökké! Elkeseredésében sírva fakadt, a gyermek.
Ekkor megszólalt a negyedik gyertya: - Ne félj! Amíg nekem van lángom, újra meg tudjuk gyújtani a többi gyertyát.
ÉN VAGYOK A REMÉNY!
A gyermek szeme felragyogott. Megragadta a még égő gyertyát, s lángjával új életre keltette a többit.
- Add, Urunk, hogy soha ki ne aludjon bennünk a remény! Hadd legyünk eszköz a kezedben, amely segít megőrizni gyermekeink szívében a hit, remény, szeretet és béke lángját!!!
Karácsonyhoz közeledünk, az áruházakban már hónapokkal ezelőtt díszletekkel hirdetik, hogy közeledik a szeretet ünnepe! A szeret ünnepe? Nem inkább a szeretet megvásárlásának ünnepe?
Az emberek advent első vasárnapján kidíszítik a házaikat különböző égősorokkal, kis gyertyák, hóemberek, csillagok díszelegnek az ablakokban. Beindul a vásárlási szezon, a népek beönzönlenek a különböző bevásárló központokba, értékesnél értékesebb ajándékokat vesznek, hogy meglepjék a szeretteiket, s smseket küldözgetnek „Boldog karácsonyt” szövegekkel.
Tényleg erről szól ? Nem kezd átalakulni a legszentebb ünnep, a marketing hasznára?
A Karácsony kérem szépen, nem az ajándékokról szól, nem az smsekről, hanem Jézusról, az emberi szívről, és a szeretetről. Aki nem hisz Istenben, az ne ünnepelje a karácsonyt, csupán azért mert ez a divat. A karácsony beteljesüléséhez négy dolog kell: Hit, remény, szeretet és béke legyen a szívekben, és az otthonokban.
Szeretetben gazdag, Áldott ünnepet kívánok Mindenkinek, s reménykedem abban, hogy mindenki megérti a betlehemi születés lényegét, s azt, hogy miért is születik újra a karácsony évről évre!
Pásztorjátszók be-bejönnek
és kántálva ráköszönnek
a családra. Fura nép,
de énekük csudaszép.
Tiszta öröm tüze átég
a szemeken a harangjáték
szél, éjféli üzenet:
Kis Jézuska született!