Karácsony. Erről a fogalomról sokunknak más jut eszébe. Eredetileg a család és a szeretet ünnepe volt, de ugye ez már bizonyos mértékben megváltozott, nem a boldog és meghitt jelzőket használjuk, hanem a neonfényest és a profitorientáltat. 24.-e előtt mindenki bevásárlóközpontokban rohangál a műanyag mikulás figurák között, amelyek mellett még megtalálhatjuk a még rondább csokoládészerűségeket. A kisgyerekek anyu és apu karját fogva sikongatnak új játékokért, nekik nem a minőség a lényeg, hanem a mennyiség. Ezt 6-7 éves korukig élvezik is, mert hiszik, hogy a Jézuska hozza a meglepetéseket, de az idősebb korosztálynak már csak nyűg az egész, legalábbis általánosan. Természetesen ezt az ünnepet még mindig lehet a klasszikus értelemben megünnepelni a családdal, minden önzőség nélkül. Emlékezzünk csak vissza Kevin Mcallisterre (Reszkessetek betörők 1,2), akit két filmen át is elhagytak a szülei és Chicagóban és New Yorkban, akit még gonosz betörők is molesztáltak, ekkora tapasztalta meg a karácsony igazi hangulatát, amihez nem kellenek a bevásároló központok, a csillogó műanyag ajándékok, csak a család. Charles Dickens Karácsonyi Ének című klasszikusában is megjelenik az önző kereskedő képe, akit meglátogat a három szellem és megmutatják neki a karácsony igazi értékei.

Igazából a mai családok is megtehetnék, hogy kiszakadnak a fogyasztói társadalom lélekölő szelleméből. Lehetnének házikészítésű ajándékok, rajzolva, faragva, és ragasztva. Ennek az is jobban örül, aki elkészítí és az is, akit megajándékoznak, hisz jóval többet törődtek vele, mintha vettek volna neki bármit a sarki boltban. A közös szent esti mise sem maradhat ki, a templom felé gyalogolva el lehet merengeni, hogy tavaly miképp telt a karácsony.

Önző ajándákozás ide vagy oda, számomra mai napig fontos ez az ünnep, mert a családommal tölthetem. Vidékre utazunk és közös ebédeket tartunk. Mindig jól érezzük magunkat, ugyan néhány pohár eltörik, de ez legyen a legkevesebb gond, hisz ez nem katasztrófa, csak karácsony.