Vidéken minden csendesnek, lassabbnak, vagy inkább nyugodtnak tűnik. A legtöbben köszönnek egymásnak, még akkor is, ha csak most költöztél oda. Sokszor észrevétlenül történnek kis változások, vagy hirtelen nagyok. Tény, hogy itt több a szabad zöld terület és az állat. A városban egyszerre soknak és gyorsnak látszik minden. Rengeteg a beton, ám mégis találni sok műremeket, szobrokat, építményeket. Rengeteg lehetőség van arra, hogy szellemileg fejezze ki magát az ember (színházak, klubbok, terek).

 

Ha állást kellene foglalnom én mindenképp a falu mellett döntenék vagy legalábbis egycsendes kis kertváros mellett, ahol nyugalom van, nincsenek forgalmas autópályák és a szomszédot sem zavarja ha esetleg egy kicsit hangosabban szól a zene. Bár lényegében igaz, hogy a város több szempontból is megkönnyíti az életet, hisz kényelmesebb, közelebb van minden, de számomra a nyugodt környezet, a tiszta, friss levegő, a madárcsicsergés az ablakomban tavasszal és az, hogy ha kinézek az ablakomon, akkor ne betontömböket hanem ismerős arcokat lássak az utcán, esetleg zöld területeket, nekem ez mindennél többer ér. És mivel én születésem óta falun élek igazából soha nem is tudtam elképzelni azt, hogy én valaha egy nagyváros mozgalmas életét éljem. Ennek viszont most vége, hisz az év nagy részét itt töltöm Budapesten, ami valljuk be az én 3000 fős kis falucskámhoz képest hatalmas, de elég tűrhető és bármilyen meglepő, még tetszik is. Kezdek hozzászokni a pörgéshez, bár a rohanás soha nem tetszett és ez az amit aligha fogok megszokni, de ahogy a mondás is tartja “Vagy megszoksz vagy megszöksz”. Én maradok az előbbinél és megvárom a folytatást. Még az is lehet, hogy végül búcsút intek a szívemnek oly kedves falumnak, de ez nem lesz könnyű. De végül is mit számít az, hogy ki falusi és ki városi. Senki nem különbözik a másiktól csak azért mert nem 3000, hanem 30 000 fős helyen él.