Manapság az ismerkedésnek új fajtája jelent meg: a netes társkeresés. Felrakunk magunkról pár infót és néhány képet, aztán várjuk, hogy ránk találjon a Nagy Ő. Bár az is lehet, hogy mi találjuk meg őt: az adatlapja alapján nagyon szimpi, írunk neki egy üzenetet. Ő visszaír és ez így megy tovább, egészen a személyes találkozásig… ahol aztán vagy csalódunk, vagy nem.
Nem kezdek el beszélni arról, hogy milyen veszélyeket rejthet magában a netes társkeresés, hogy hány gyilkos találhat magának így áldozatot, hisz máris jön legalább 3 ellenpélda: párok, akik a neten ismerték meg egymást és azóta is boldogan élnek. Felesleges is azon agyalni, hogy ez jó-e vagy rossz: valakinek bejön, valakinek nem.
Csak azt az egyet sajnálom, amikor a gyerekek/unokák majd kérdezik a szülőktől/nagyszülőktől: „és hogyan ismerted meg aput/anyut/nagypapát/nagymamát? Majd jön a válasz: „hát, tudod, a neten ismerkedtünk meg. Megláttuk egymás fényképét és adatait, szerelem volt első látásra”.
Ugye milyen romantikus?
