Mindenkinek vannak előítéletei, még ha nem is vallja be töredelmesen. A női magazinokkal, internetes oldalakkal szemben, ami főleg nőknek íródott, meg főleg. Ami nem is nagy gond, ha az ember képes változtatni rajta. Így vagyunk például a Rózsadomb, alternatív, piercinges szavakkal. Rózsadombról egyből a sznob, felsőtízezer, beképzelt szavak jutnak eszünkbe, az alternatívról az érthetetlen művészlelkek, a piercingesről pedig az elbaszott huszonegyedik század kallódó fiataljai. Ha az ember megfelelőképp intelligens ahhoz, hogy az előítéletét megváltoztassa a saját tapasztalatai alapján, kellemes csalódások fogják érni.
Így vagyunk általában a Női magazinokkal is. Aki nem olvassa ezeket a lapokat, illetve internetes oldalakat, hajlamos olyan ítéletet mondani rólunk, hogy felületesek, egyhangúak, ostobácskák. Üzenem nekik, hogy nagyon tévednek. Ha igényes olvasói felületet keresünk, akkor rendkívüli kincsekre bukkanhatunk a női lapok kavalkádjában. Csak észre kell tudni venni a kincseket, és nem szabad úgy véleményt alkotnunk valamiről, hogy nem ismerjük pontosan, nem olvastunk.
Ilyen például az ötvenentúl.hu női oldal. Azt hiszem, nem kell megmagyaráznom, hogy kiknek szól az oldal, kiknek írják, kiknek lett kitalálva. De miért lehetnék újítóak, miért ne kóstoljunk meg új ízeket?? Ezért vagyunk itt, hogy minél több tapasztalatot és nézőpontot gyűjtsünk, hogy intelligens emberként álljuk meg helyünket a világban! Előre az igényes női oldalak nevében!
Szokásomhoz híven az első nap eltévedtem. Olyan jó kis hétfő reggel volt, tudják, mikor késik a busz, szitál az eső, undok nyálkás a járda, nem működik a cipzár, nincs meg a reggeli kapkodásban a kocsikulcs stb. De én optimista ember vagyok, bármit megoldok a puszta pozitivitásommal. Csak idő kérdése. A tervezett 10 órai érkezésből egy másfél órás késés lett, amit nagyon nagyon szégyelltem (brühühü). Sajnos női sajátosságaim közé tartozik az eltévedés, főleg ha új helyen járok (Rózsadombon nem vagyok ismerős), még ha most a telefonos segítséget is igénybe vehettem. Minden hiába, ebben májer maradok.
Az első nap minden különösebb izgalom nélkül eltelt, megmutatták az épületet, bemutatták a szerkesztőket, a szerkesztőség tagjait, megkínáltak citromos joghurttal, amit én minden bűntudat nélkül visszautasítottam. Csendes megfigyelőként könnyen szobanövénnyé változtam a délutáni szieszta gépelésnél. Azt a feladatot kaptam, hogy virágokról töltsek le képeket a netről, vágjam őket formára, és mentsem el. Ezzel 2-3 napig elmolyoltam más feladatok végzése mellett.
Ahogy teltek múltak a napok, hősnőnk egyre több komolyabb feladatot kapott, többek között ajánlókat, bemutatókat kellett írnom különböző városokról, ahova szívesen kiruccannak az emberek (és a Malév pont véletlenül oda indított kedvezményes járatokat). Ezekkel nagyon jól boldogultam, még ha soha meg sem fordultam ezekben a városokban. Titkosügynökeim szerencsére az összes várost megjárták, és kívülről ismerték az összes látványosságot és ruhaüzletet. Fel is kerestem őket nagy sebbel lobbal, hogy kikérdezhessem őket a részletekről. Ezenkívül Wiki segített a tudnivalók és háttérinformációk kiegészítésében.
Van itt még valami. Az ember önkéntelenül elgondolkozik, hogy vajon hogyan nézhet ki egy női lapokat gyártó kiadónak a főnöke. Én körülbelül egy Sex és New York Jessicáját képzeltem el rózsaszín irodájában, cuki flitteres laptopját pötyögtetve. Kicsit melléfogtam. Amikor Zsolt, a kiadó második férfi tagja kezet fogott velem, éppen kínai tésztát majszoltam az erkélyen, és a legnagyobb naívsággal tegeztem le őt. Leült mellém, beszélgettünk, kérdezgetett ki vagyok, honnan jöttem, én nagy lazán válaszolgattam, gondolván azt, hogy egy harmincas jóképű pasival simán lepacsizhatok. Mikor visszamentem az irodába, a csajoktól megkérdeztem, hogy ki volt azaz öltönyös fickó a teraszon. A válasz több volt mint meghökkentő. Kiderült, hogy Zsolt, nem azért volt öltönyben, mert jó napja volt. Természetesen nem győztem bocsánatot kérni, de úgy tűnt, pont ezzel a közvetlenséggel loptam be magam a főnök szívébe.
A szerkesztők irodája nem volt nagyobb egy gyerekszobánál, viszont nagyon jól ki volt használva. Mindenkinek meg volt a saját asztala, kis berendezett élete. Nem mindig volt mindenki bent, ezért én vándorolgattam a kis laptopkámmal, de ez sem jelentett problémát nekem. A hangulat általában nagyon vicces volt, sokat poénkodtunk Lucával Lacával meg Mariannal. Jövőre is megyek az tutkó.
Ha valaki még mindig azt gondolná, hogy a női magazinok egysíkúak, felületesek, és leginkább főzésről, és divatról szólnak, azoknak üzenem hogy marhára nincs igazuk. Áh-áh. Ezek olyan általános dolgok, minthogy a pasikat csak a foci érdekli meg az autók. Elég szörnyű feltételezés, nem de? A divat, a főzés olyan dolgok, amikhez bármelyik nő hozzá tud szólni, de nem mindenkit érdekel. Ennek az oldalnak a jellemzéséhez odaírnám, hogy nyílt, őszinte, gyakorlatias, letisztult, és intelligens. Mint maga a csapat.
