“Mindennek ára van. Tied lehet életed szerelme, de csak néhány évig. Tied lehet a világ legtökéletesebb családja, de aztán rájössz, hogy illúzió. Életben tarthatod a lányod, de csak úgy, ha befogadja annak az embernek a szívét, akit a világon a legjobban gyűlölsz.”
Judy Nealon második gyermekét várja és boldogan él családjával, amikor szörnyű tragédia történik: Shay Bourne, egy segédmunkás brutális kegyetlenséggel megöli hétéves kislányát és rendőr férjét. A férfit az esküdtszék halálra ítéli. Eltelik 11 év. Shay a halálsoron van, egy nap azonban a TV-ben hallja, hogy Judy 11 éves kislánya szívátültetésre szorul. Megdöbbentő döntést hoz: bűnbánata miatt felajánlja szívét a kislánynak. Céljának elérésében két ember is segíti: Maggie, a jogvédőnő és Michael, a pap.
Jodi Picoult arról ismert, hogy elég komoly témákat boncolgat, ezért tartozik a kedvenc szerzőim közé, még a hibái ellenére is. Ez a könyve szintén olyan dolgokat vet fel, amin az ember a mindennapok során talán nem is gondolkodik, de a könyv olvasása során maga is elidőzhet ezeken. Felvetődik benne a vallás, a halálbüntetés és természetesen a szervadományozás kérdése is.
Kicsit arról, ami mégis rontotta számomra az összképet: eleinte nem tetszett, ahogy Shayt próbálta bemutatni egyfajta megváltóként, de ez a kérdés később szerencsére megoldódott. Ami viszont nagyon zavart, az Maggie szála. Egy ilyen téma során egyáltalán kit érdekelnek valaki mindennapos apró-cseprő gondjai? Persze attól függetlenül, hogy magát nem túl szépnek írja le, mégis összejön egy rendkívül helyes orvossal… ez a szál nekem túl értelmetlennek tűnt itt, olyan volt, mint valami gyenge hollywoodi film, ezekkel a részekkel próbáltam minél gyorsabban végezni.
A másik, amit egy kicsit bánok, az az, hogy már előre sejtettem, hogy mi lesz a könyv csattanója. Ez mondjuk a Tizenkilenc perc (Jodi Picoult egy másik műve, ami egy iskolai lövöldözésről szól) miatt is lehetett, ott is a végén történt olyasmi, ami más színben tüntette fel az egyik szereplőt. Ez az általam olvasott összes könyvére jellemző, ami néha jól, néha viszont erőltetetten sül el.
A könyv stílusára jellemző, hogy E/1. személyben van írva, de több szereplő szemszögéből. (Engem leginkább Judy, az édesanya részei érdekeltek, de talán pont abból volt a legkevesebb.)
Mindenképp ajánlom azoknak, akik szeretik a komolyabb témákat boncolgató regényeket.
