Sötétek és kísértetiesen üresek az utcák. Nincs közvilágítás, nincsenek lakosok. Csak a lúgos iszap nyoma van a falakon, az aszfalton, a földön. A sokadik utcában járok, amikor megpillantok egy házat, melynek ablakból fény szűrődik ki: valaki még is visszaköltözött. A ház fala az ablak vonaláig vérvörös, az ablakon világító, fenyőfa alakú ablakdísz. Odabent ünnepre készülnek.

Egy másik utcában a katasztrófa nyomait magán hordozó, elhagyatott házat nézek hosszasan. A tetejét hó fedi, felette gyönyörűen csillagos a decemberi éjszaka. Valamiért a betlehemi istállóra asszociálok.

Máriának, Józsefnek és a kis Jézusnak sem volt könnyebb az első „karácsonyuk”, mint sokaknak lesz az idei. Nem volt számukra hely, ők is otthonuktól távol voltak, mondhatni kényszerszálláson. Épp úgy, mint az a kisgyermekes család, aki a devecseri zeneiskolában tölti majd a szentesét, a gyermek első karácsonyát.

Sok emberrel beszéltem, aki átélte a vörösiszap-katasztrófát, vagy a májusi árvizek károsultja volt. Egyben mindannyian egyetértettek: idén is fognak karácsonyozni, csak azt nem tudják még, hogy hogyan. Van egy család közöttük, akik jelképesen, egy cserepes fenyőfával ünnepelnek majd, mely alá viszont nem tudnak ajándékot tenni, de a fát hamarosan felépülő új otthonuk udvarára, mementóként ültetik majd el.  A családfő elcsukló hangon, fátyolos szemmel azt mondta, egyetlen ajándékot szeretne igazán idén: ha visszakaphatnák devecseri otthonukat.

Találkoztam olyan családdal is, akik szeretnének, sőt, akarnak ünnepelni, csak még azt nem tudják, mit tesznek az asztalra és a fa alá. Két kisgyermek van ebben a családban, az édesanya mosolyogva mondta minden gondjuk ellenére, hogy biztosan meg fog érkezni a Jézuska is. Csoda, hogy még tud mosolyogni azok után, hogy hónapokig sátorban laktak, még október végén is. Házukat teljesen elmosta az árvíz, szerencsére az idei ünnepet már új házukban ünnepelhetik meg. Már van egy asztaluk is, amit körül tudnak ülni. Az édesapa azt kérdezi, kell-e ennél több?

Bár mi is így tudnánk hozzáállni a karácsonyhoz. Nem a külsőségeket túllihegve, hanem a valódi tartalomra figyelve.

(Fotók: Kalocsai Richárd)