Párválasztás...és az evolúció

"A szerelmi kompatibilitás alapja a következő 12 személyiségvonásból legalább 4 illeszkedése a párok esetében, hogy a kapcsolat sikeres és tartós legyen: társaság iránti igény, idealizmus, érzelmi intenzitás, spontaneitás, libido, neveltetés, anyagiasság, extroverzió, esztétikai érzék, aktivitási szint, szubjektív jóllét (boldogság) és intellektus."

Vagyis egyáltalán nincsen egyszerű dolgunk a megfelelő partner megtalálásában. A személyiségvonások, amiket az idézet említ, gyakorta nem derülnek ki a kapcsolat elején. Elképzelhető, hogy mire rádöbbenünk a szomorú tényre, már érzelmileg elközeleződtünk, vagy szexuálisan belemerültünk a kapcsolatba.

A hírhedt evolúciós nézőpont élretörése- A párválasztás, mint döntés

A két nemnek evolúciósan kifejlődött preferenciái vannak a potenciális, vagyis a számbavehető partnerek értékének megítélésében. A nők előnyben részesítik az erőforrásokat és a másik fél által nyújtott anyagi biztonságot. Ez jelzi számukra, hogy a férfi rendelkezik azokkal a képességekkel, amik a túlélést biztosítják számára és valószínűsítik, hogy génjei továbbörökítésével ezeket a kedvező tulajdonságokat utódaiknak is biztosítani tudják. A férfiak ezzel ellentétben a pár kiválasztásánál a fizikai vonzerőt preferálják, ami alapján meggyőződhetnek arról, hogy a nő fiatal és termékeny.

A hozomány problámáját (Ferguson, 1989) kifejezetten jó példa a döntés folyamatára. Képzeljük el, hogy a szultán tanácsosa 100, sorban elvonuló nő közül választhat. Akit továbbenged, azt a későbbiek folyamán már nem választhatja. Célkitűzése, hogy megtalálja a legnagyobb hozománnyal járó feleséget magának. Hogyan lehetséges ez? Elképzelhető-e egy határozott stratégia, amely alapján e legkevesebbet veszítünk és a legnagyobb valószínűséggel érünk el sikert. Hiszen ha belegondolunk a hozomány problémája a valós élet választásainak analógiája is lehet.

A megoldás az optimális várakozási szint beállítása, vagyis célszerű nem azonnal választanunk, hanem felmérni a lehetséges jelölteket. A valós életben ennek a keresési szakasznak felel meg a serdülőkor, amikor kapcsolatainkban jellemzően még nem köteleződünk el. Pszichológusoknál hozzáértőbb matematikusok határozták meg a legcélravezetőbb képletet. Ez alapján a 100 nő közül 37-et tovább kell engednünk, hogy felmérjük a lehetőségeinket, majd ezután csak ezután döntsünk valaki mellett, aki a várakozási szintünket megüti. A képlet hatásos, de nem tökéletes. Csupán az esetek egyharmadában válik be, de feltételezem, hogy ennél jobb megoldás nem létezik.

Vagyis kössünk fel a gatyánkat, ha már egyszer párkeresésbe fogtunk! Ami persze nem feltétlenül kell, hogy ennyire közvetlenül megfogalmazódjon bennünk, de huszonévesen az intim kapcsolat iránti vágy elég erőteljes késztetés. Nem biztos, hogy megtaláljuk az óvodásként elképzelt szőke herceget, azt az egy és csodálatost fehér lovon (ma már inkább hófehér jaguárral), de a való élet azt mutatja, hogy a legtöbb embernek sikerül olyan partnert találnia, akivel meg van elégedve