A perem szélén – egy ingoványos út kezdete
Beszélgetés a médiában történő pályakezdésről, pályakezdőknek
Pesszimizmus, félelem, szorongás – egy átlagos magyar ifjú gondolatai, érzései a pályakezdéssel kapcsolatban. De vajon tényleg van okunk félni? Hogyan lehet elhelyezkedni a médiában? Többek között erről kérdezem mai vendégemet, Kurucz Biankát, aki egy másodéves kommunikáció szakos egyetemi hallgató, egy éve pedig már az Echo TV stábjának tagja. Beszél tapasztalatairól, érzéseiről, vágyairól – arról, hogy milyen a pályakezdés előtt álló gyakornokok élete a médiában ma, Magyarországon.
Te mióta dolgozol az Echo TV-nél?
Körülbelül egy éve. Nem tudom egészen pontosan megmondani, mikor is jöttem, de egy éve már biztosan itt „gályázok”, gyakornokként.
Mit értesz gályázás alatt?
Nagyon sok munkát nekem kell elvégeznem, olyanokat is, melyeket egyébként azoknak kéne, akik már teljes állásban dolgoznak itt. Nem arról van szó, szívesen megteszem, csak egy év után az ember már belefárad az ugráltatásokba, főleg úgy, hogy egy forintot nem kap mindezért.
Sokan örülnek, hogy egyáltalán dolgozhatnak valahol..
Igen, de ők, ha dolgoznak, pénzért teszik. Én egy éve vagyok itt, de még csak fel sem vetette senki, hogy esetleg nekem is itt csurranna-cseppenne valami, akár most, akár a jövőben. A kezdetek kezdetén persze senki sem várhatja el, főleg nem egy médiumnál, hogy rögtön fizessenek, de egy év után az ember elgondolkodik bizonyos dolgokon.
Arra célzol, hogy ha nem kapsz belátható időn belül pénzt, elhagyod a TV-t?
Nem, ezt nem mondtam. Csak igazán jól esne már, ha felfedezné valaki, hogy én is itt dolgozom és egy szép napon megköszönné nekem valamilyen formában. (nevet)
Szerinted miért nem fizetnek Neked?
Valószínűleg azért, mert sokan dolgoznak itt. Egy év alatt volt időm összeismerkedni pár emberrel, és ők azt mondták: nagyon hosszú út áll még előttem és ne keseredjek el, hogy nem kapok még pénzt. Jól esett, hogy így gondolják, ez azonban engem már nem vígasztal. Úgy érzem, tettem már le az asztalra annyit, hogy egy fokkal előbbre léphessek. Ennek viszont a másik akadálya az, hogy főként fiatalokból áll a stáb, így csak akkor szabadulhat fel hely, ha valaki önszántából hagyja el a TV-t. Erre viszont vajmi kevés esélyt látok, hiszen miért is tenne ilyet bárki, ha már egyszer „beküzdötte” magát ide.
Ha már így szóba hoztad a többieket, mondhatjuk, hogy most Te vagy köztük a legfiatalabb, hiszen az egyetemeden most töltöd a második évedet. Hogyan viszonyulnak Hozzád az idősebbek?
Ez egy nagyon jó kérdés. Azt tapasztalom, hogy szerencsére itt nem időben mérik a tudást: ha jó csinálod a dolgod, senkit nem érdekel, hogy hány éves vagy, és honnan jöttél. Ebből a szempontból kifejezetten pozitív a benyomásom. Másrészről vannak olyanok – főleg lányok -, akik úgy érzem, irigyek. Megmondom őszintén, egyáltalán nem csodálom, de az rosszul esik, hogy pont rám azok. Valahol ez is érthető, hiszen én vagyok a legfiatalabb, gondolom félnek, hogy majd feltörök és kitúrok mindenkit, de természetesen abszolút nincsenek efféle ambícióim.
Mármint nem akarsz feltörni?
Dehogynem, nem úgy értettem (nevet). Kitúrni nem szeretnék senkit.
Máshol is dolgozol a TV-n kívül?
Igen, egy marketinggel foglalkozó cégnél is dolgozom, és - mielőtt megkérdeznéd - ott pénzért. Már az állásinterjún letisztáztuk az anyagiakat és meg kell, hogy mondjam, elég tisztes bért fizetnek, pedig nem sokkal megerőltetőbb a munka, mint itt.
Itt a TV-nél volt valamilyen beválogatás? Ez alatt főleg az állásinterjúra gondolok.
Nem. Ide csak ismeretséggel lehet bejutni. Eddig akárhány emberrel beszéltem, mindenki azt mondta, hogy ha nincs valaki az ismerőse között, aki el tudta volna intézni az ittlétét, szóba sem jöhetett volna a TV.
Tehát itt mindenki gyakornokként kezd? Ha a Te esetedet veszem alapul, logikailag ez következik…
Érdekes módon nem. Egyesek már rögtön szerkesztőként kerülnek ide. Ez nagyban függ attól, hogy az illető elvégezte –e már a tanulmányait és persze attól is, hogy milyen kapcsolatokkal rendelkezik. Ha valaki az iskolai évközi gyakorlatok apropóján szeretne dolgozni, ne számítson fizetségre, ha egyszer elkerül egy médiumhoz, gyakornokként. Vagy ha mégis kap, akkor tegye össze a két kezét és köszönje meg annak, aki ezt elintézte neki, mert ez igencsak ritka jelenség.
A fentiek ellenére miért választottad mégis azt, hogy itt maradsz?
Azért, mert a jó hangulat, és az emberek kedvessége motivál. Nehéz ezt szavakba önteni, ezt érezni kell. Érzed, hogy részt veszel valamiben, a gyakorlatban is tudod kamatoztatni mindazt, amit már elméletben megtanultál. A szerkesztői munkák során – ha például egy magazinműsorról van szó – Te is közvetve véleményt formálhatsz egy adott témával kapcsolatban, beleírhatod azt mondjuk egy narrációba, ami egy, az adott témát feldolgozó kisfilm alatt jut el az emberekhez. Csodálatos dolog ez, hogy el tudod mondani, amit szeretnél. Ez annak a nyitottságnak is köszönhető, ami a szerkesztőséget jellemzi: nem szólnak bele abba, hogy egy témát hogyan dolgozol fel. Ez persze csak a magazinműsorokra igaz, egy híradóban nyilván nem lehet szubjektív véleményt alkotni.
Milyennek látod a hazai média helyzetét?
Úgy vélem, több olyan tényfeltáró műsorra lenne szükség, melyekbe a néző is beleszólhat és elmondhatja a véleményét. Azt látom, hogy rengeteg információközlő adás létezik, de például a két kereskedelmi televízióban egy olyan műsort sem tudok mondani, amely a nézőknek is teret engedne. Ha pedig mégis megszólítják őket, csupa olyan témában teszik, amik az aktuális politikai, közéleti helyzetet távolról sem érintik. Nem kíváncsiak az emberek gondolataira. Ez szerintem a legnagyobb probléma.
