II. rész folytatása, amelyben a befejező mondatok következnek

- És ha van észigazság, kell lennie másnak is! Mondd, miként nevezted őket?

- Buzgóságod igen jóleső. Azokat tényigazságoknak hívom. Pillanatnyilag megfigyelhető dolgok, mint például, hogy a parókám csigái így rendeződnek. De amennyiben elbóbiskolnék, s fejem az asztalomon koppanna, bizonyára e csigák dőlésszöge elváltozna.

   Most azonban fáradok.

- Na de még annyit, mi a helyzet a rosszal! Azt is a monaszok egyfajta csoportja összegzi a világban?

- Nem, a rossz csupán egy léthiányos állapot. Ismét emlékezz az említett korhadó fára. Szép-e az? Valahogyan az, de nem csodálatosabb-é a virágzó, rügyező, vagy levelét hullajtó csemete?

- Mondhatjuk.

- Akkor hát, mondhatjuk-é azt is, hogy e fa a létezésnek hiányától szenved?

- Mindenképp, mindenképp.

- Azt persze ez esetben nem jelenteném ki egyértelműen, a fában a rossz munkál. Ez csak egy természetes állapota a létezésnek. Azt is elmondhatjuk, hogy te és én is szenvedjük ezt. Mert létünkben mindenkoron ott a nemlét, a halál fenyegetése.

Itt elgondolkozott.

   …Valamit megszüntetni könnyebb, mint létrehozni. Ám létrehozni sem lehetetlen, lásd az Istent. Ezek csak a dolgok állapotai.

Azzal ismét elgondolkodott.

- Emlékezz, meséltem néked oly filozófusról, aki állította, a nemlét nem létező állapot, mert elgondolhatatlan.

- Parmenidész volt-e, ugye, nem csal emlékezetem?

- Kevésbé, mint gondolnád! Ő bizony. Szerintem tévedett, ám mindenképp elgondolkodtató dolgokról elmélkedett… No de mindegy is. Csak azt igyekeztem az előadottakkal érzékeltetni, a nemlét nem feltétlen rossz. Elvezet egyrészt Istenhez, hiszen bármi, ami megfigyelhető és létező, az léthiányos, de mivel létezik, Isten teremtménye, így a létére is magyarázatot ad. Elvezet pedig továbbá a totális hiányhoz, ami a Rossz.

- De Gottfried, hát az imént mondottad: a monászok az Isten tervét hordozzák a teremtésről, vagyis az ő teremtményei! Hogy lehetnek ekképpen rosszak?

- Nos, barátom, ennyi tellett ez Isten teremtette, tökéletes, ám léthiányos világból. S szerintem, ez nem is olyan csúfos arány. Hallgass rám, Gottdampf, lehetett volna sokkal rosszabb is.

(Gottdampf egyébiránt természetesen fiktív személy, ahogy azt az elején is említettem. Ha nem az lenne, meglepődnék. Hogy néhol alázatos, néhol pedig izgatott és bizalmas hangnemű megjegyzéseket enged magának, azért eshetik meg, mert elég hullámzó a természete és intellektusa. Leibniz ennek ellenére nem bánja társaságát. Hiszen ha egy gyermekkori jóbarátról van szó…)