Szörnyű álmom volt.
Amiről beszélek az álom, mintha nem is lett volna konkrétan egy olyan dolog, amit az emberek álmodni szoktak. Egy teljesen más világban, talán másik dimenzióban éreztem magam, ahol körülbelül minden ugyanúgy működik, de valahogy mégsem ugyanaz, mint itt a való életben. Csak pár másodpercesnek tűnt, és egész végig az az egy gondolat járt a fejemben, hogy fel kell ébrednem, mert különben magába szippant ez a szörnyűség. Ami a legijesztőbb, hogy teljesen tudatában voltam annak, hogy csak álmodom, de valahogy mégsem ment a felébredés. Mintha valami erőnek erejével visszafelé húzott volna. És az az érzés motoszkált bennem, hogyha most nem sikerül, örökre ott ragadok. Az a valami, amiről beszélek nem emberhez, s egyáltalán semmilyen konkrét élőlényhez nem volt hasonló...talán a világszellem. miközben erőlködtem apró elektromos kisüléseket éreztem és fájdalmas volt megmozdulni - tulajdonképpen képtelennek éreztem magam rá. Úgy tűnt, hogy apró villámok cikáznak a szemem előtt. Azt az érzést keltette, mintha áttörtem volna valami burkot, de inkább nevezném dimenzióhatárnak. Rettentő kínszenvedés volt felébredni, és ahogy erőlködtem egyre kevésbé éreztem a visszahúzó erőt. Majd hirtelen kinyitottam a szemem, és a szoba korom sötét volt. Hiába éreztem, - mert nem csupán gondoltam, hanem fizikailag éreztem, - hogy miközben teljes erőmmel próbálok felébredni, csapkodok a kezeimmel és dörzsölöm az arcomat..valójában mindez meg sem történt...Majd alább hagyott az akaraterőm és ismét emészteni kezdett az a furcsa másik világ. Folyamatosan erőltetve koncentrálnom kellett, hogy ne csukjam be a szemem, mert akkor visszasüllyednék és talán nincs visszaút. A részleteire nem emlékszem, de tudtam, hogy amit az a másik dimenzió képvisel egyértelműen rossz. Legalább négyszer-ötször sikerült ismét visszarántania, mire végül teljesen öntudatra ébredtem. Kinyitottam a szemem és pislognom kellett. Nagyobb fáradtságot éreztem, mint lefekvés előtt. Az álom teljesen kimerített, de nem akartam visszafeküdni, tudtam, hogyha most megteszem, akkor nem tudok ellenállni az andalító " gonosznak", mert már nincs elég erőm hozzá, hogy magamhoz térjek. Elgondolkodtatott ez a furcsa "kaland", régi olvasmányélményeim közül Babits Mihály remekművére a Gólyakalifára ismertem rá és abban a pillanatban nem is tartottam lehetetlennek, hogy létezik egy másik világ, és amikor álmodunk, igazából belecsöppenünk abba a Másikba, amely ott nem a Másik, hanem az igazi, s nem tudunk a Másikról, amit itt igazinak hiszünk. Most lehet, hogy megsejtettem a világ titkát. Olyan érzés volt mintha haldokolnék abban a Másikban. Ha Babits gondolatai törés nélkül valóra válnának, ha ott a Másikban meghalnék, akkor itt is vége szakadt volna az életemnek, abban a dimenzióban, amit most eredetinek vélek. Egy darabig igyekszem nem aludni... mert megijeszt, amit láttam.
