Nézzük meg röviden miket lehetett hallani Vassányi Miklós (Erasmus koordinátor) szájából az est első felében:
Mindenek előtt a kiutazásnak vannak általános, valamint az egyes tanszékektől függő feltételei. Általános feltételek közé tartozik az aktív hallgatói jogviszony, a viszonylag jó tanulmányátlag, legalább egy idegen nyelv középszinten való ismerete, valamint (bár ez ugyan nem kötelező feltétel) de ajánlatos felsőbb éves hallgatóként jelentkezni. Ezen kívül az egyes tanszékek más-más feltételeket szabnak ki: például egy motivációs levél megírását kérik vagy nyelvi elbeszélgetést tartanak.
A kinti iskolában nappali tagozatos részképzésben vesznek részt a diákok, az ottani tárgyak itthon bezámításra kerülnek. Tanácsos 10-15 kredit felvétele, mivel ennél több kreditet idegen nyelven nehéz teljesíteni.
A külföldről hozzánk érkező diákok mellé lehet kísérőként pályázni, ez azzal jár, hogy segítünk neki eligazodni az itteni életben, elkísérjük például fogorvoshoz stb.
Az ösztöndíjakat a tavaszi félévben (márciusban) kell megpályázni, erről valamint a feltételekről részletesebben innen tudtok tájékozódni: http://www.krenyelveszet.gportal.hu/gindex.php?pg=14912655&nid=5466656