Megtévesztő lehet a cím, mert nem filmet szeretnék ajánlani, hanem egy mozit. A Kino mozit.

Biztosan sokak számára ismerős lehet ez az egészen különleges hangulatú hely, amely egyszerre nyújt kozmopolita kávéházi hangulatot friss házi limonádéval és süteménnyel, és egyszerre nyújt a régi korok moziját idéző vetítőtermet, kellemes keleties illatot a falon lévő régi drapériából, mindezt multiplexekben nem, vagy ritkán vetített filmekkel.

Sikerült felkelteni az érdeklődéseteket? Remélem igen.

Egy hosszú-kimerítő egyetemi nap után spontán ötletként határoztuk el, hogy most nem a hagyományos mozikínálatot tekintjük meg, hanem kalandozunk egy kicsit az alternatívabbnak titulált filmszínházak felé is. Persze a divat iránti rajongásomat most nem tagadhatom le, mert a Coco Chanel életét bemutató, és önálló posztot is megérdemlő filmet néztük meg, amely a tervezőnő trgaikus szerelmét mutatja be nekünk Igor Sztravinszkij zeneszerzővel. A téma miatt én már eleve lelkes voltam, de a moziban még nem jártam, így nem tudtam mit várjak.

A Vígszínház oldalában megbújva, elsétálva a lépcsők előtt, pillantottuk meg a neon feliratot, és belépve meglepetés fogadott. Egy lüktető hangulatú kávézó, nem túl sok székkel, házi süteménnyel és szendviccsel a hűtőpultban, valamint vidám hangulatú beszélgetések, laptopos férfiak, betévedő művészek, bohém fiatalok, idősebb, filmre várók megkapó elegye fogadott.  Azonban nem tudtam elképzelni hol lehet maga a terem. A pultnál érdeklődve megtudtuk, hogy itt tudunk jegyet venni, és a széksorok mellett elhaladva rögtön megleljük a termet is, hacsak nem szeretnénk valami frissítőt előtte. Mivel épp a kezdésre érkeztünk, a terem felé vettük az irányt, ahova belépve úgy éreztem mintha egy másik világba csöppentem volna.
 

Klasszikus lehajtható székek fából, egy kicsiny teremben, alig 20 sorral, a nézők között idős hölgyeket, de a munkából épp elszakadó fiatalokat is láttam. A moziban megőrizték a már emlegetett mélybordő kárpitot, térhatású hangzás sehol, reklám nincs, egy nagy  vászon a falon és máris indul a film. Nem ehhez vagyunk szokva. Senkinél nincs idegesítő kukoricás zacskó, telefoncsörgés, késve érkezés. Mindenki a művészet szeretetéért van ott. Az 1930-as években játszódó film hangulata fokozza az élményt, miközben benne élünk a filmben, egy jellegzetes fűszeres illatot érzek, ami nem tolakodó, füstölőre emlékeztet.

Afilm végeztével, kilépve a teremből, visszacsöppentem a kávéházba, amely bárhol lehetne a világban. Megbújhatna Párizsban, de akár New Yorkban is. Sajnos nem volt szabad asztal így nem tudtunk elfogyasztani egy meggyes pitét, de márcsak azért is vissza fogunk térni.

Kifelé sétálva a moziból - miközben mellettünk nézők igyekeztek a Vígbe -,  úgy éreztem egy igazán maradandó élményt kaptam a mozijegy árárért.

A film még mindig megy, és műsorra tűzték a Filmszemle-díjas Bibliotheque Pascal című Hajdu Szabolcs alkotást is. Érdemes.

Árak, étlap (minden házi készítésű) a honlapon.

www.akino.hu