Bizonyára mindannyian emlékezünk arra a kora őszi napra, amikor az udvarra nyíló ajtók zárva tartottak, azokon kilépni nem szabadott, az ablakokat becsuktuk, és csak figyeltük egy daru hosszú nyakát, a rajta ácsorgó férfiakat, akik kemény munkával igyekeztek dolgukat elvégezni. Ők vakolatot söprögettek a keskeny párkányokról, mi pedig vártunk, és bennragadtunk a pincében, és vártunk, és vártunk.
Olyantájt talán mindannyiunk számára egyértelművé vált, hogy a néhány évvel ezelőtt megkezdett felújítási munkálatokat folytatni nem holmi badarság, a vezetőség félresiklott fixa ideája, hanem szükséges tevékenység.
Nem mindegy azonban, milyen irányba robognak azok a tervek. Íme néhány tipp, hogyan dobhatnánk fel az épületet, hogy aztán megpályázhassunk akár egy párcsillagos minősítést is.
Kezdjük a legelején. Portaszolgálat személyre szabott köszönéssel, „Jó napot, hölgyem, egy kis frissítőt?” „Uram, micsoda remekül állnak ma a tincsei!” „Hagyja csak, kedves, a kisállatát elhelyezem a kutya-óvodában!”
A lépcső felé közeledve választhatnánk: cipelni, vagy cipeltetni támad-e kedvünk saját testsúlyunkat, így kedvünkre liftezhetnénk, mindannyian.
Tegyük fel, utóbbi mellett döntöttünk, kilépve így a fémdobozból, elénk tárulna egy újabb királyság: jakuzzi az emeleti fordulókban!! Laptopot persze nehezebben lehetne gerincre vágni egy ilyen létesítményben, de talán okkal vélem, hogy ezen igét gépek helyett leginkább élő személyekkel foganatosítanák a lubickoló hallgatók. És egy szaunát sem vetnénk meg, szerintem. Mondjuk a díszteremben.
Miután mindenki kellemesen lefürödte aznapi sminkjét és frizuráját, kényelmes fotelokba (mondom fotelok, nem deszkadarabok vagy könyvkupacok) huppanva regenerálódhatna fizikai valójában is. Fodrász, sminkes, manikűrös, masszőr biztosítaná felépülésünket, miközben a személyzet készséggel elégítené ki igényeinket a minibár tartalmának felszolgálásával. (Gondolom, egy-két tanári szoba úgysem hiányozna.)
Amennyiben megéheznénk, a pincében kialakított konyha ontaná a finom és egészséges, szalmonellamentes ételeket. Vegetáriánus ennivalót rendelni természetesen nem jelentene akadályt, csakugyan, mint a csacsacsa oktatás, személyi edző vagy az épület különböző pontjain kialakított, hangszigetelt termekben kínált élőzene sem. (Én szívesen látnám végre például a Portisheadet, csak úgy mondom…)
Lehetőségünk nyílhatna továbbá megrendelt önbizalom-növelő szeánszokra, mely keretében olajjal kent padlón emberek esnének hasra jelenlétünkben, míg mi a legkisebb megingás nélkül sétálnánk át a termen, esetleg hólyagok és fájdalom nélkül tűzön járnánk, ha úgy hozza kedvünk. Ezek kivitelezésére tökéletesen alkalmas lenne a harmadik emeleti folyosó leghosszabb egyenes szakasza, szebb időben az udvar, átellenesen.
Gyermekkel megáldott vagy gyermeklelkű hallgatóink kedvükre építkezhetnének az udvar egyik sarkában kialakított homokozó-játszótéren, de akik jobban érzik magukat a virtuális világokban, sem maradnának hoppon, és a Facebookot a kihelyezett gépekről is simán el lehetne érni.
Talán az épület lehetőségeit ötleteimmel nem sikerült teljességgel kiaknáznom, fontosnak tartanék megjegyezni egy-két további apróságot: medence a tetőn, alanyi jogon „bérelhető” kabriók, és a stúdióban berendezett minimozi korlátlan használata.
S hogy mikor tartanánk az előadásokat? Sajnos azon még nem nagyon gondolkodtam.
Ám ha ezen elmélkedés megvalósulására bármilyen esély mutatkozna, nagyon, nagyon szomorúak lehetnének a harmadévesek.
Kérdeznem kell valami nagyon fontosat: működik nálunk a demokrácia?
Mert működhetne.:)
