Tigris
A Tigris zenekar első, négytagú formációja 2001 őszén alakult punk/hardcore zenészekből. Az isteni szikra nem hirtelen, erős felindulásból elkövetett szellemi tevékenység megtestesülése volt: egy viszonylag rövid, de alapos előkészítés előzte meg az események folyamának zaklatott felgyorsulását.
Történt pedig, hogy az akkor már komoly reggae-rákattanáson keresztül esett Tpeti (akarom mondani: a Maláji Tigris) reggae - kezelése a baráti körben értő fülekre lelt. A terápia teljes sikere a 2001-es LB27 Reggae Camp programjaira lelkesen beinduló társaság vigyortól hosszú időn át a felismerhetetlenségig eltorzult ábrázatában manifesztálódott.
Nem sokkal később pedig egy kies mátrai faluban a hegytetőn, egy nyári este, a jövendő ritmusszekció a tájba már teljesen belesimult két tagjának ( Puki / dobok, Toncsi / basszus ) agyában megszületett az elhatározás : csináljunk reggae zenekart!
Igen ám, de hogyan? Hiszen az akkor még meg nem született formációban elvileg két dobosnak, egy énekesnek és egy basszusgitárosnak jutott volna hely. Az emberi leleményességben vakon bízva, az akkor még létező intellektusunk utolsó morzsáit is összesöpörve, egy gyors átrendezéssel Bagirobi (Szibériai Tigris) akinek addig, a próbatermi jammelések alkalmával Pukival felváltva hátul, a dobok mögött jutott hely, elfoglalta az elől és középen álló frontember szerepét, Tpeti pedig - ő énekesként funkcionált előzőleg - rákapott a gitárra.
Ez kész, de hogy kell egyáltalán reggae-t játszani? Az addig ok, hogy a gitár zum, zum, zum, a basszus meg bumbum, bumbubum, de mi a túrót játszik a dobos? Az egy teljesen más iskola. Persze, Magyarország egyik (?) legjobb punkdobosának, Pukinak (Bengáli Tigris) ez a dilemma kihívást jelentett, de bámulatos, egy kaméleont megszégyenítő alkalmazkodóképessége önmagáért beszél. Szintén itt kell említést tennünk a 90-es évek elején hardcore körökben csak Toncsi néven emlegetett, de új életében az Ázsiai Tigris nevet választó basszusgitárosunkról, akit ekkorra már teljesen leterített a Peter Tosh által először diagnosztizált reggaemylitis. Bízvást állíthatjuk, hogy a kemény kettő/négyhez szokott piros Höhner bőgő kezdettől fogva kedvelte az új ritmust.
Ezzel aztán megalakult az ős-Tigris.