A június 11-én rajtoló Dél-Afrikai Labdarúgó Világbajnokság miatt idén a megszokottnál néhány héttel korábban fejeződnek be az európai topligák küzdelmei. Némely bajnokságban már bajnokot avattak, van ahol ugyan matematikailag még nem dőlt el az aranyérem sorsa, de a tabella élén álló együttes már csak elveszíteni tudja azt, de arra is találunk példát, ahol az utolsó fordulóig hatalmas harcot vívhatnak egymással az első helyre pályázó alakulatok. Az alábbi bejegyzések egyfajta körképet próbálnak mutatni az egyes országok futballcsapatainak idei versengéseiről.
Serie A
Egy forduló van hátra az olasz bajnokság ezévi küzdelmeiből, a bajnok kiléte azonban egyelőre ismeretlen. Az Inter és a Roma csapatát két pont választja el egymástól, így a milánói alakulat lépéselőnyből várhatja az utolsó játéknapot. José Mourinho tanítványai kiegyensúlyozott formával, szinte végig vezetve állnak a tabella élén, mégis a bombatavaszt produkáló fővárosiak csak magukat okolhatják, ha lecsúsznak a Scudettóról. A farkasok ugyanis hazai környezetben 6 fordulóval a vége előtt 2-1-re legyőzték a kék-feketéket, s átvették az első helyet a tabellán, így Claudio Ranieri csapatának annyi lett volna a feladata, hogy megőrizze ezt a pozíciót. Nem sikerült, ugyanis az idén a Pazzini-Cassano duó repítette Sampdoria győzni tudott Rómában, hatalmas szívességet téve ezzel az Internek. Ha a hétvégén Sienában nyerni tudnak a nerazzurik, akkor hiábavaló Tottiék esetleges Chievó-i sikere, történetének 18. bajnoki címét ünnepelheti a milánói sztáralakulat. A divat fővárosának másik csapata, az AC Milan 3. helye már biztosnak tűnik, tekintve azonban, hogy sokáig lőtávon belül üldözték a városi riválist, s a szezon előtt bajnoki álmokat szövögettek a milánói vörös ördögök, a bronzérem inkább csalódás. A negyedik, még BL helyet érő pozíció nagy valószínűség szerint a már említett Genovai Sampdoriáé lesz, míg az olasz színeket az Európa Liga küzdelmeiben a Palermo, és a nagy múltú Napoli képviselheti. Ami idén az angoloknál a Liverpool Fc, az Olaszországban a Juventus. Harmatgyenge produkcióval a tabella 7. helyénél már nem végezhet sem lejjebb, sem feljebb a Torinói alakulat, így jövőre biztosan nem találkozunk a zebrákkal a nemzetközi kupaporondon. A Livorno, Atalanta, Siena trió a következő szezonban a Seria B-ben próbálhatja meg az élvonalba való visszajutást, ahol még javában folynak a harcok, 3 fordulóval a vége előtt a Lecce, a Brescia, és a Cesena csapatai állnak a feljutó helyeken.