Végzős gimnazistaként hányszor hallottuk azokat a mondatokat, hogy „majd amikor kiléptek a nagybetűs Életbe”, „majd amikor elhagyjátok a megszokott almamátert”… akkor mi lesz?

Azt hiszem, erre igazából egyikünk sem tudta akkor a választ. Mindenkinek voltak elképzelései, tervei a jövőjével kapcsolatban, de nem sejtettük, sőt nem is sejthettük, hogy valójában mi is vár ránk. Beadtuk a jelentkezéseinket, és izgatottan vártuk azt a bizonyos júliusi napot, amikor kiderültek a ponthatárok. És azon a napon elkezdődött valami. Valami egészen más, mint amit eddig megszoktunk.

          Akik már nyolcadikos korukban ballagtak, vagy iskolát váltottak, talán tudják milyen érzés egy egészen új környezetbe bekerülni, új iskolatársakat megismerni, barátokat találni. Nehéz. Az új környezetbe való beilleszkedés mindig hatalmas megpróbáltatásokkal jár. Nem ismerünk senkit, új utakon kell járnunk, félünk az ismeretlentől. Így érezhet egy elsős egyetemista gólya, mikor először belép az „Újvilágba”. Ám félreértés ne essék, biztosan vannak olyanok is, akik könnyedén veszik az akadályokat és már az első napot sikerként könyvelhetik el. Számukra a szabadságot jelenti az egyetemi élet és az új környezet. Nem kell többé a középiskola börtönében raboskodni, nem kell reggel hajnali nyolcra beérni az iskolába, (legalábbis nem minden reggel) és nem kell félve bujkálni a tanárok elől, ha esetleg olyan ruhadarabot hordunk, ami nem felel meg az iskolai követelményeknek. Vajon ez már a nagybetűs Életet jelenti? Tényleg beléptünk a „felnőttek” világába? A magunk urai lettünk? Erről kérdeztem Sz. S. Erikát, első éves csoporttársamat.

- Hogyan élted meg a változást? Milyen az új környezet?

- Hát nagyon érdekes. Kedvelem az új környezetet és ezt az új életformát, de azért az is megkönnyítette a beilleszkedést, hogy volt "pár "ember, akit előtte is ismertem, így elég hamar feloldódtam. Persze furcsa, hogy ha valami probléma volt a gimiben, rohantam az osztályfőnökhöz panaszkodni, itt meg nekem kell megoldanom a dolgokat, például a Neptun is óriási megpróbáltatások elé állít, nem beszélve arról, hogy az órarendet magamnak kellett összeállítani.

- Szabadabbnak érzed magad?

- Abszolút úgy érzem, hogy igen! Hiszen tényleg magamnak kell megoldanom mindent, nincs, aki készen elém rakja a dolgokat, hogy na, akkor ez van, ezt így kell csinálni, azt úgy. Csak magamra számíthatok. Még csak két hete járok ide, de már most úgy érzem, hogy sokat változtam. A gimiben megvoltak a szabályok, például az öltözködést illetően, vagy a dohányzás tiltása és sorolhatnám. Itt pedig mindenki felnőttként tekint rám, azt csinálok, amit „akarok”, hiszen minden a saját felelősségemre történik.

- Akkor kijelenthetjük, hogy kiléptél a nagybetűs Életbe?

- Úgy érzem igen is meg nem is, mert a szüleim még terelgetnek az úton, amit egyátalán nem bánok, sőt!

Mindenki eldöntheti magában, vagy gondolkozhat rajta, hogy valóban a nagybetűs Életet kezdte el most, vagy csak az utat, ami ahhoz vezet. Egy biztos. Az egyetemi környezet nekünk, gólyáknak még új, és hozzá kell szoknunk egy teljesen más életmódhoz, életstílushoz. Az, hogy talán még egy kicsit riadtak vagyunk, nem jelenti azt, hogy nem ezek az elkövetkezendő évek lesznek életünk legjobb pillanatai.