Nehéz kérdés külső szemlélődőként eldönteni, hogy mi a jobb egy hallgatónak: egyetem mellett semmi komollyal nem foglalkozni, csak a tanulmányaival, vagy órák előtt/után rohanni egy munkahelyre és megkeresni az első saját forintokat. Ez természetesen teljesen egyénre szabott receptet igényel, hiszen, ha valakinek a rezsire valót kell összeszednie a hétvégén, vagy a több százezer forintos tandíjat, akkor nincs más választása: munkába kell állnia. Azonban, ha a második műszak a tanulás kárára megy, teljesen megértem a tanárokat, akik bőszen ellenzik a diákok e furcsa „hóbortját”.
Ami miatt én preferálom a diákmunkát az a tapasztalatszerzés, és itt nem csak az elsajátított élményeket értem (bár én nagyon örülök neki, hogy tudok „rendesen” bor felszolgálni és órákat mosolyogni, mikor nincs is jókedvem), hanem azt, hogy amikor friss diplomásan állás után nézek az önéletrajzomban a tapasztalataim/előző munkahelyeim címszó alatt ne egy nagy fehér lyuk tátongjon. Legyen szó bármilyen előző munkáról, nem számít, ha nem szakmabeli, jó ha van és sosem tudhatom, hogy mikor milyen tudásomnak veszem majd hasznát. Akinek meg nincs vagy fél tucat különórája (sport, zeneóra, művészeti továbbképzés, nyelvóra) annak meg szerintem -pláne bölcsészkar mellett- belefér az életébe egy félállású munkahely; és ha jól osztja be az idejét, még a hétvégi bulikat, sörözéseket sem kell sztornóznia.
